Vitorlázás: remek magyar helytállás, értékes helyezések Vigóban

2009.11.23. 18:46
Címkék
Az elmúlt hétvégén rendezték meg a spanyolországi Vigóban az Atlantico Regattát, amelyen nyolc nemzet 228 vitorlázója vett részt. A Spanyol Vitorlás-szövetség meghívására két BYC-es optimistes, Vadnai Benjámin és Gyapjas Balázs is rajthoz állhatott a versenyen.

 

„A meghívásnak köszönhetően „csak" vitorlát kellett vinnünk, hajót és rudazatot ott kaptunk a verseny rendezőjétől – mondta Perényi Miklós, optimist edző. – A szerdai utazást követően edzés volt, ahol spanyol, ír, angol, dán hajókkal edzhettünk. A verseny és az edzés résztvevője volt Carlos Robles is, aki az idei világbajnokság tizedik helyezettje, és a legjobb európai versenyzője volt. Az edzés nagyon jól sikerült, így bizakodva vártuk a folytatást. A versenyre 228 versenyző nevezett, a már megszokott, trapéz pályát kellett teljesíteniük a résztvevőknek. Az első nap, pénteken csak egy futam volt, amiben Balázs jobban (13.), Benjamin kicsit gyengébben (51.) szerepelt. A második napon, szombaton sajnos szél hiányában nem volt futam, így az utolsó napra maradt a remény, hogy egy sikeres versenyt zárjunk."

„Vasárnap aztán borús, esős, szeles idő fogadott minket, amiben három futamot is lebonyolított a rendezés. A fiúk javuló teljesítményt mutattak, amit nagyon jó volt látni. Benjamin még futamot is vezetett, végül második lett, Balázs pedig a jó átlagának és javuló futameredményeinek köszönhette összetettbeli jó helyezését. Összesen négy futamra került sor a versenyen, ami így azt jelentette, hogy nincs kiejtő, pedig nekünk nagyon jól jött volna..."

„Sokat tanultunk és sok tapasztalatot szereztünk ebből a nemzetközi versenyből is. A díjkiosztó után a verseny rendezője gratulált a fiúknak és meghívást kaptunk a jövő évi versenyre is!"

 ATLANTICO REGATTA (228 RÉSZTVEVŐ) 
18. Gyapjas Balázs (13., 30., 26., 4.,)
30. Vadnai Benjamin (51., 39., 2., 2.)
Legfrissebb hírek

Továbbra is vezet az Esbjerg a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
11 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
13 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
18 perce

Kerkezzel és Szoboszlaival a Liverpool a Crystal Palace ellen – percről percre

Angol labdarúgás
30 perce

NB II: Gól itt, gól ott

Labdarúgó NB II
40 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
49 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
1 órája