Jövőre több állami pénzhez jut a sport?

2009.12.02. 13:17
Címkék
Jövőre több állami pénzből gazdálkodhat a sport, mint az idén – ezt Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője és Baráth Etele szocialista országgyűlési képviselő jelentette be szerdán.
Nagy az öröm: 2010-re a tervezettnél háromszázmillió forinttal több jut a versenysportra, (Fotó: Reuters)
Nagy az öröm: 2010-re a tervezettnél háromszázmillió forinttal több jut a versenysportra, (Fotó: Reuters)

Mesterházy Attila, aki a Sportegyesületek Országos Szövetségének az elnöke is, leszögezte: sikerült elérni, hogy a jövő évi sportköltségvetés nem lesz vesztese a válságnak, egyes területeken pedig növekedés is érvényesül majd.

A 2010-es költségvetéshez benyújtott  – és a parlament által is támogatott – saját módosító indítványáról azt mondta: 100 millió forintot csoportosított át a sport területére; ebből 60 millió forint jut jövőre a sportegyesületek működési költségeinek támogatására, 30 millió forintot kap a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány, 10 millió forintot pedig a Diáksportszövetség.

A frakcióvezető kiemelte még, hogy jövőre 200 millió forint plusz költségvetési támogatást kap a Magyar Gyermeklabdarúgó-szövetség.   

Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke elmondta: az eredetileg tervezetthez képest 300 millió forint többlethez jut 2010-ben a versenysport, amivel azt lehetett elérni, hogy az ideinél 150 millió forinttal lesz magasabb a versenysport támogatása.

Összességében a 2009-es felhasználáshoz képest a sport teljes költségvetése 2010-ben 400 millió forinttal több lesz – közölte a szocialista képviselő, elismerve, hogy a sport támogatásában, más országokkal összehasonlítva, gondok vannak.

Az utánpótlásról szólva Baráth Etele kiemelte, hogy 1-1.5 százalékkal csökkent a támogatás, de a járulék- és adócsökkentés miatt ez „visszapótlódik", így 2010-ben az e programokra szolgáló források elegendőek lesznek.

Legfrissebb hírek

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
1 perce

A szünetben az Esbjerg vezet a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
1 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
10 perce

A második félidő elején egyenlített az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
13 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
21 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
46 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
1 órája

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája