London 2012: programváltozás teniszben és kerékpárban

MTI MTIMTI MTI
2009.12.10. 17:30
Címkék
Felkerült a 2012-es londoni nyári olimpia programjára a teniszezők vegyes páros küzdelme, továbbá a pályakerékpárosoknál cserélődtek a számok.

Erről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság végrehajtó bizottsága döntött csütörtöki ülésén.

A NOB tájékoztatása szerint a programváltozás azt a célt szolgálja, hogy több női sportoló vegyen részt az ötkarikás játékokon, ugyanis a mostani döntés nyomán a pályakerékpárosoknál a pekingi 35 résztvevőről 84-re nő ez a szám Londonban. Ez azt is jelenti, hogy a sportág olimpikonjainak 45 százalékát adja a gyengébbik nem a pekingi 19-cel szemben.

A pályakerekesek esetében kikerült a programból mindkét nemnél az egyéni üldözéses viadal és a pontverseny, míg a férfiaknál a madison is "áldozatul esett". A versenyzők egyébként nem örülnek a változtatásnak, s elsősorban az egyéni üldözéses viadal kiesésével nem értenek egyet, mivel azt a sportág egyik klasszikus viadalának tartják.

Ehelyett mindkét nemnél öt szám lesz: egyéni és csapat sprint, keirin, csapat üldözéses verseny, s új eseményként egy összetett viadal. Ez utóbbi öt részből áll majd: a 3 km-es egyéni üldözéses versenyből, a 200 méteres sprintből, az 1 km-es időfutamból, a 15 km-es pontversenyből és az 5 km-es scratch viadalból.

Teniszben úgy vezetik be a vegyes párost, hogy a résztvevők számát nem emelik. A programba kerülést azzal indokolta a NOB, hogy újabb lehetőséget kívánnak adni egy olyan számnak, amelyben a férfiak és a nők egyszerre vannak a pályán.

Legfrissebb hírek

Esküvő és győzelem – immár feleségként nyert a Cerbona Félmaratonon

Csupasport
6 perce

Stollárék negyeddöntősök a strasbourgi tenisztornán

Tenisz
36 perce

Ralf Rangnick 14 játékost hívott be a német élvonalból az osztrák vb-keretbe

Foci vb 2026
41 perce

Jégkorong-vb: Bartalis István számára négy perc után véget ért a torna

Jégkorong
1 órája

Duarte és Stopira is ott van a Zöld-foki-szigetek vb-keretében

Foci vb 2026
1 órája

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

„Mim Gergely kész a visszatérésre, egy új feladatra”

Labdarúgó NB I
1 órája

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik