Olimpia 2020: Hirosima és Nagaszaki nem kandidálhat közösen

MTI MTIMTI MTI
2009.12.25. 19:00
Címkék
A Japán Olimpiai Bizottság (JOC) elutasította, hogy Hirosima és Nagaszaki közösen pályázzon a 2020-as nyári ötkarikás játékok rendezési jogának elnyerésére.

A két város polgármestere arról számolt be, hogy együtt nem kandidálhatnak, mert Takeda Cunekazu JOC-elnök tájékoztatása szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) nem engedi a közös rendezést.

Az 1945-ben egyaránt amerikai atomtámadást szenvedett két japán település vezetői azt a tanácsot kapták a JOC-tól, hogy külön próbálkozzanak. Hirosima számára ez nem tűnik kivitelezhetetlen vállalkozásnak, hiszen 1994-ben sikeresen adott otthont az Ázsia Játékoknak, de Nagaszaki esetében kevésbé valószínű, hogy egyedül képes lenne olimpiát rendezni.

Hirosima és Nagaszaki október közepén jelentették be, hogy együtt szeretnének pályázni a 2020-as nyári ötkarikás játékok rendezési jogának elnyerésére, de a NOB már akkor jelezte, nem pártolja a kezdeményezést. Novemberben a 2016-os versengésben Rio de Janeiróval szemben alulmaradt Tokió jelezte, hogy ismét próbálkozik.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: kulcsfontosságú magyar–brit meccs a hoki-vb-n

Minden más foci
9 perce

Örömkönnyek a Rába partján – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
28 perce

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
29 perce

Jégkorong-vb: Finnország az Egyesült Államokat, Svájc a németeket ütötte ki

Jégkorong
36 perce

Pep Guardiola az idény végén távozik a Manchester Citytől – sajtóhír

Angol labdarúgás
43 perce

Újabb szöglet utáni gól, újabb győzelem: egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez az Arsenal

Angol labdarúgás
46 perce

Lamine Yamal nem épül fel a világbajnokság rajtjára – sajtóhír

Foci vb 2026
50 perce

Futsal NB I: a Nyíregyháza kiütötte az Újpestet, az utolsó fordulóban derül fény a két döntős kilétére

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik