Sportcsillagok Gálaestje: ki lesz az év sportolója?

MTI MTIMTI MTI
2009.12.15. 13:16
Címkék
Több kategóriában nagyon szoros eredmény alakult ki az idei Év sportolója-szavazáson, világ- és Európa-bajnokok is lemaradtak a dobogóról. A legjobbak sorrendje ezúttal is a csütörtöki díjátadón derül ki a Syma Sport- és Rendezvényközpontban.

Pajor-Gyulai László, a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) elnöke kedden az MTI-nek elmondta, hogy közel 300 szavazat alapján vált véglegessé a sorrend. A Sportcsillagok Gálaestjén – amelyet 19 órától a Duna Televízió élőben közvetít – akad majd meglepetés is a díjazottak között, de olyan is, akinek sikerét biztosra lehetett venni.

A műsor neves előadói között lesz Rúzsa Magdi és Edvin Marton, valamint különdíjak átadására is sor kerül.

A MSÚSZ idén 52. alkalommal rendezte meg a voksolást, a legjobb férfi és női sportoló mellett az év csapatára, edzőjére és szövetségi kapitányára is lehetett szavazni.

Tavaly a férfiaknál Vajda Attila, a nőknél Mincza-Nébald Ildikó, a csapatoknál a férfi vízilabda-válogatott, az edzőknél Turi György, a szövetségi kapitányoknál pedig Kemény Dénes győzött.

Legfrissebb hírek

Eddig Curacaóé a legmenőbb vb-keret-hirdetés

Foci vb 2026
6 perce

Hírt adott Dembélé állapotáról a PSG – nem tűnik súlyosnak az aranylabdás támadó sérülése

Francia labdarúgás
32 perce

Díjátadót és közgyűlést tartott a paralimpiai bizottság

Egyéb egyéni
37 perce

A magyar férfi röplabda-válogatott 15 fős kerettel készül a nyári tornákra

Röplabda
1 órája

Először lesz külföldi szövetségi kapitánya Ukrajnának

Minden más foci
1 órája

Videó: hatalmas ünnepléssel gratuláltak csapattársai a vb-meghívót kapó Stopirának

Foci vb 2026
1 órája

Kongói DK: nincs különösebb meglepetés a vb-keretben

Foci vb 2026
1 órája

Majoross: Magunkkal kell törődnünk

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik