Vívó ob: Hanczvikkel és Tóth nyert a párbajtőrözőknél

MTI MTIMTI MTI
2009.12.12. 20:27
Címkék
Hanczvikkel Márk és Tóth Hajnalka győzött a vívók budapesti országos bajnokságának harmadik napján, az MVM-kupáért rendezett szombati párbajtőrversenyeken.

Hanczvikkel, aki az idén U23-as Európa-bajnok volt, többek között Boczkó Gábort legyőzve jutott el a döntőig, amelyben magabiztosan verte meg Pádár Tamást. Tóth a fináléban, kiélezett küzdelemben, 8:8 után ráadástussal kerekedett felül a kétszeres olimpiai aranyérmes, világbajnok Nagy Tímeán, így a tavalyi ezüstje után ezúttal aranyat szerzett.

Az idén felnőtt-világbajnokságon járt válogatottak közül Imre Géza és Somfai Péter a negyeddöntőben, Boczkó, Szász Emese és Takács Emese a 16, Rédli András pedig a 32 között fejezte be szereplését. Imre és Szász címvédő volt az ob-n.

Az öttusázóként vb-első sportszakállamtitkár, Simóka Bea a 64 között búcsúzott.
Vasárnap a fegyvernem csapatküzdelmeit rendezik, ugyancsak az Angyalföldi Sportcsarnokban. A férfiak küzdelme 9, a nőké 12 órakor kezdődik.

VÍVÓ-OB 
FÉRFI PÁRBAJTŐR EGYÉNI (150 induló)
ELŐDÖNTŐ
Hanczvikkel Márk (Balaton VK)–Budai Dániel (BHSE) 15:14
Pádár Tamás (BVSC)–Peterdi András (PEAC) 15:10
DÖNTŐ
Hanczvikkel–Pádár 15:10
 
A végeredmény: 1. Hanczvikkel, 2. Pádár, 3. Budai és Peterdi
 
NŐI PÁRBAJTŐR EGYÉNI (104)
ELŐDÖNTŐ
Nagy Tímea (BHSE)–Izsó Katalin (Vasas) 15:12
Tóth Hajnalka (BVSC)–Budai Dorina (BHSE) 9:6
DÖNTŐ
Tóth–Nagy 9:8
 
A végeredmény: 1. Tóth, 2. Nagy, 3. Izsó és Budai

Legfrissebb hírek

Először lesz külföldi szövetségi kapitánya Ukrajnának

Minden más foci
1 perce

Videó: hatalmas ünnepléssel gratuláltak csapattársai a vb-meghívót kapó Stopirának

Foci vb 2026
2 perce

Kongói DK: nincs különösebb meglepetés a vb-keretben

Foci vb 2026
20 perce

Majoross: Magunkkal kell törődnünk

Jégkorong
37 perce

Heti légiósprogram: zárulnak az őszi-tavaszi bajnokságok

Légiósok
49 perce

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
1 órája

Esküvő és győzelem – immár feleségként nyert a Cerbona Félmaratonon

Csupasport
1 órája

Stollárék negyeddöntősök a strasbourgi tenisztornán

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik