Héraklész-gála: Karakas Hedvig és Dudás Miklós a legjobb

MTI MTIMTI MTI
2010.01.29. 20:33
Címkék
Karakas Hedvig cselgáncsozót és Dudás Miklós kajakost választották 2009 legjobb junior sportolójának – a díjakat a péntek esti Héraklész Gálán adták át az Uránia Filmszínházban.

A Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) utánpótlás-nevelési igazgatósága által szervezett ünnepségen a Héraklész Program keretében támogatott 20 olimpiai sportágban tavaly kiemelkedő nemzetközi eredményeket elért, 14-23 éves versenyzőket és edzőiket jutalmazták.

A nőknél Karakas (Miskolci VSC) azzal érdemelte ki az elsőséget, hogy a tavalyi junior világ- és Európa-bajnokságon arany-, a felnőtt Eb-n és vb-n pedig bronzérmet nyert. Eredményei elismeréseként az Európai Cselgáncs Szövetség a junior nők között 2009 legjobbjává választotta. A férfiak között Dudás (Angyalföldi Vízisport Egyesület) azzal emelkedett a többiek fölé, hogy az ifjúsági világbajnokságon 500 m-en egyesben, valamint a K-4-es csapat tagjaként is az első helyen végzett, 1000 m-en pedig a négyessel második lett.

A 2-4 fős, úgynevezett kiscsapatok kategóriájában az 500 méteren ifi világbajnok női kajaknégyes - Dira Zsófia, Georgopoulou Alexandra, Fónagy Veronika és Groholy Orsolya -, illetve a junior vívó vb-n győztes férfi kardcsapat – Szilágyi Áron, Iliász Nikolász, Gáll Csaba és Puy Sebestyén – lett a legjobb.

A nagycsapatoknál csak egy győztest hirdettek, itt a magyarországi U19-es Európa-bajnokságon ezüstérmes női kézilabda-válogatott érdemelte ki az elsőséget.

A gálán a sportágak legjobb fiú és leány versenyzői is kaptak díjat, így összesen 62 fiatal sportoló részesült elismerésben.

A Héraklész Program keretében jelenleg mintegy 1800 sportoló kap rendszeres állami támogatást, ők 2009 korosztályos világversenyein összesen 165 érmet (55-55-55) nyertek.

HÉRAKLÉSZ-GÁLA 
FÉRFI EGYÉNI ÖSSZETETT
1. Dudás Miklós (kajakos)
2. Demeter Gergely (öttusázó)
3. Szilágyi Áron (kardvívó)
NŐI EGYÉNI ÖSSZETETT
1. Karakas Hedvig (cselgáncsozó)
2. Dira Zsófia (kajakos)
3. Kovács Sarolta (öttusázó)
Legfrissebb hírek

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
30 perce

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
46 perce

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Szappanos Péter hatalmas védése kellett a ráadásban az Újpest győzelméhez

Labdarúgó NB I
1 órája

Mildner Nimród és Tamás Rebeka a legjobb ötben zárt az ifjúsági olimpián

Egyéb egyéni
1 órája

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
1 órája

Száguld a DAC: még nem volt ilyen jó rajt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2 órája

Légiósok: kirúgták Bárány Donáték edzőjét

Légiósok
2 órája