Andorra kiadta Magyarországnak Farkas Pétert

MTI MTIMTI MTI
2010.02.03. 17:48
null
Harminc napon belül újra Magyarországon lesz Farkas Péter (Fotó: Ringier-archív)
Címkék
Andorra szerdán kiadta Magyarországnak Farkas Pétert, akit december 26-án fogtak el - közölte az MTI-vel ma az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium sajtóosztálya, miután az erről szóló döntést meghozta az andorrai hatóság.

Az igazságügyi tárca tájékoztatása szerint az ORFK Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ munkatársainak harminc napjuk van arra, hogy a volt olimpiai bajnok birkózót Magyarországra szállítsák.

Bényi Mónika, az ORFK szóvivője a kiadatásról szóló döntés nyilvánosságra kerülését követően az MTI-nek azt nyilatkozta: a törvényes határidőn belül intézkedni fognak a volt sportoló hazahozataláról.

Farkas Pétert december 26-án éjszaka egy andorrai hotelben fogták el. Tóth Gábor budapesti rendőrfőkapitány másnap sajtótájékoztatón jelentette be az elfogás tényét. Közölte, hogy Farkas Péter öccse jogosítványával igazolta magát, és elmondta, körülbelül egy hónappal az elfogást megelőzően szerzett tudomást a nyomozóhatóság arról, hogy Spanyolországban tartózkodik a körözött sportoló.

A BRFK Nyomozó Főosztály Kábítószer-bűnözés Elleni Osztályának munkatársai több hónapos felderítőmunka eredményeként 2004. október 14-én házkutatást tartottak egy XVII. kerületi családi házban, ahol több ezer tő marihuánát találtak a sok milliós ráfordítással átalakított, szellőző-, párologtató és világítóberendezéssel felszerelt helyiségekben. A három gyanúsítottat a helyszínen őrizetbe vették.

Farkas Károly, Farkas Péter és egy harmadik gyanúsított büntetőperében először felmentő ítélet született, amelyet később a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezett, majd új eljárást rendelt el.  

A sportolóra 2008 novemberében első fokon öt év fegyházbüntetést szabott ki a bíróság, testvérét, Farkas Károlyt hét évvel sújtotta kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt. A többórás ítélethirdetés közben Farkas Károly rosszullétre hivatkozva szünetet kért, és a határozathirdetés folytatásakor már nem ment vissza a tárgyalóba. Órákkal később újabb szünetet tartott a bíróság, azután már Farkas Péter sem ment vissza a terembe.

Farkas Károlyt egy nappal később Vecsésen elfogták, az olimpikon azonban 2009 december végéig ismeretlen helyen tartózkodott. A sajtó többször írt arról, hogy Farkas Péter esetleg Thaiföldön bujkál.

A vádhatóság ezután az első fokon kiszabott ötéves szabadságvesztés súlyosítását kérte a szökésben levő Farkas Péterre, az olimpikon védője ugyanakkor felmentést indítványozott.

A másodfokú bíróság december 12-én Farkas Péter első fokon kiszabott büntetését két évvel, ötről hétre súlyosította, testvére, Károly hétéves és a harmadik vádlott hatéves büntetését pedig helybenhagyta. A bíró az indoklásban azt mondta, a vádlottak 2001 és 2004 között éveken át „irdatlan mennyiségű" kábítószert állítottak elő, amelynek a sorsa azonban ismeretlen maradt, pedig nyilvánvaló, hogy értékesítették. Szerinte ha erre is kiterjedt volna a nyomozás, akkor akár életfogytiglannal is sújtható bűncselekmény miatt vonták volna felelősségre az elkövetőket.

Farkas Péternek a kiszabott hétéves jogerős fegyházbüntetés mellett egy korábbi felfüggesztett szabadságvesztés büntetését is ki kell töltenie.

Az Országgyűlés tavaly év végén fogadta el azt a törvénymódosítást, amely szerint januártól nem kaphat életjáradékot az olimpiai érmes sportoló – sem edzője vagy özvegye –, akit szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt a bíróság.

Legfrissebb hírek

NBA-legek: Wembanyama könyököse is belefért a Spursnek; hatalmas lendületben a Knicks

Amerikai sportok
8 perce

Rutinos erőkre épül a skót keret, 43 éves kapus is utazik a világbajnokságra

Foci vb 2026
17 perce

Urblík József: Most érett igazi csapattá a Vasas

Labdarúgó NB II
21 perce

Az 1990-es bajnokcsapat inspirálta Szoboszlaiék új szerelését – fotók

Angol labdarúgás
25 perce

Sallai Roland: Meg kell mutatnunk, hogy a Galatasaray Törökország legnagyobb klubja

Minden más foci
26 perce

Íjász Európa-bajnokság: Balogh Mátyás 12. a rangsorolóban

Egyéb egyéni
26 perce

Ritmikus gimnasztika: Pigniczki Fanni nem helyezésben, hanem minőségben gondolkodik az Európa-bajnokságon

Torna
54 perce

Bognár Kristóf: Böki a csőrünket a vereségsorozat

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik