Cselgáncs: Csernoviczki Éva sérülése miatt nem indul a Hungária-kupán

2010.02.13. 07:18
Címkék
Mindenki indul. Ez volt az egyik legfontosabb mondata a 45. OTP Bank-PWS Hungária-kupa csütörtöki sajtótájékoztatójának, ami azért is volt fontos, mert a korábbi években a válogatott legjobbjai általában kihagyták a rangos nemzetközi viadalok közé beékelődő Hungária-kupát. Ezúttal sokáig úgy tűnt, a teljes magyar élmezőny ott lehet a Körcsarnokban (ahová a belépés ingyenes lesz), azután pénteken kiderült, mégis hiányos lesz a magyar csapat.

„Nem nagyon tudtam edzeni sem – mondta péntek este az Eb-ezüstérmes Csernoviczki Éva. – Még szerdán, a párizsi edzőtáborozás utolsó napján sérült meg a könyököm, s végül úgy döntöttünk, hogy kihagyom a Hungária-kupát. Már az év eleji, mittersieli táborban is fájt a könyököm, aztán jöttek a versenyek, nem tudtam eleget pihenni, s most újra meghúzódott. Egy válldobásra próbáltam befordulni, amikor hátrament a könyököm, és megsérültem, ezért jobbnak látom, ha most pihentetem. Sajnálom, hogy nem versenyezhetek itthon, viszont minden bizonnyal kimegyek a Körcsarnokba megnézni a többieket."

Csernoviczki Évát leszámítva viszont jelen állás szerint tényleg mindenki indul a hölgyek számára rendezett viadalon (a magyarok Béccsel párban rendeznek, egyik évben a férfiakat, másikban a nőket látják vendégül), amelyen várhatóan 31 ország csaknem kétszáz dzsudokája lép tatamira, ezzel pedig a budapesti az egyik legnépszerűbb vk-viadal.

Csernoviczki távollétében elsősorban Karakas Hedvigtől (57 kg) és Mészáros Anettől (70) várhatjuk leginkább az éremszerzést, mindkét dzsúdós jó eséllyel pályázik a súlycsoportok győzteseinek járó – az egyik főszponzor által felajánlott – négyezer euró értékű víztisztító berendezésre.

Legfrissebb hírek

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
19 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
38 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
46 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
2 órája