Öttusa: magyar ezüst és bronz a nőknél a fedettpályás versenyen

2010.02.20. 19:06
Címkék
A brit Samantha Murray nyerte a szombati női versenyt a budapesti Kalotherm nemzetközi fedettpályás öttusaviadalon. A dobogóra két magyar is felállhatott, Kovács Sarolta a második, Gyenesei Leila a harmadik helyen végzett.

Az első tíz közé még két hazai öttusázó került be, Tóth Adrienn ötödik, Pataki Viktória hatodik lett.

A 36 fős mezőnyben a 18 hazai öttusázó mellett brit, francia, német, olasz, szlovák, ír, litván és cseh öttusázók szerepeltek.

„Jó kis verseny volt, az első hatba négy magyar fért be, biztató eredmények születtek” – értékelt tömören az MTI-nek Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.

A számokat az ilyenkor még korai sötétedés miatt nem a megszokott sorrendben bonyolították le: a lövészettel kombinált futás – mivel erre a számra nem áll rendelkezésre fedett létesítmény – ezúttal megelőzte a villanyfényes lovaglást.

Vasárnap 8 órától a férfiak versenyére kerül sor. A vívást a BVSC termében, az úszást a Honvéd uszodájában, a kombinált számot a Puskás Ferenc Stadion melletti lősátorban, illetve annak környékén, a lovaglást pedig a Nemzeti Lovardában rendezik.

ÖTTUSA
 NEMZETKÖZI FEDETTPÁLYÁS VERSENY, BUDAPEST
1. Samantha Murray (brit)          5208 pont
2. Kovács Sarolta  5180
3. Gyenesei Leila  5052

Legfrissebb hírek

Fölényesen nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

PL: Bournemouth–Manchester City

Angol labdarúgás
1 órája

Jégkorong-vb: Magyarország–Nagy-Britannia

Jégkorong
1 órája

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
1 órája

Légiósok: Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy Lengyelországban maradjon

Légiósok
1 órája

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
2 órája

Niké Liga: egygólos hátrányban a Komárom az osztályozón

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik