RG: Debrecenben olimpiai, világ- és Európa-bajnokok lépnek szőnyegre

2010.02.25. 18:10
Címkék
Ebben az esztendőben 125 éves a Magyar Torna Szövetség, az ünnepi sorozat első állomása a debreceni II. Magyar Felnőtt Ritmikus Gimnasztika Világkupa és Garantiqa Junior Nemzetközi Verseny. Nagy sikerrel zajlott le a március 5. és 7. között megrendezendő II. Magyar Felnőtt Ritmikus Gimnasztika Világkupa és Garantiqa Junior Nemzetközi Verseny sajtótájékoztatója Debrecenben, ahol az is kiderült, hogy az élsport mellett igazi családi nap várja a kilátogatókat, hiszen a debreceni Főnix Csarnokban nemcsak olimpiai, világ- és Európa-bajnokok lépnek szőnyegre, hanem számos koncertre és az ország nagy tornaórájára is sor kerül Szentgyörgyi Rómeóval.  A sajtótájékoztatót megtisztelte Kósa Lajos, Debrecen polgármestere is.

A magyarok közül egyéniben Vass Dóra mellett Forray Fanni is bemutatkozik, továbbá Szalóky Violetta, Horváth Csinszka és versenyen kívül Korom Anna indul. ( Csak 4 fő vehet részt a Világkupán). A felnőtt együttes kézi-szercsapat tagjai: Buda Júlia, Hauser Judit, Kohlhoffer Fanni, Topic Dária, Tőkés Anna és Vándor Ágnes (tartalék: Katona Barbara), az egyéniben szőnyegre lépő juniorok: Boldizsár Blanka, Hernesz Bernadett, Kécza Daniella, Miklós Dominika és Szolnoki Nikolett

 A felnőtt együttes kéziszer-csapatok 5 karika és 2 kötél 3 szalag gyakorlatot adnak elő, egyéniben karika, labda, kötél és szalag szerepel a repertoárban, míg a juniorok is négy szerrel - kötél, karika, labda, buzogány - lépnek szőnyegre. 19 ország közel 200 versenyzője érkezik Debrecenbe, közöttük olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmesek. Egyéniben rajthoz áll Peking olimpiai bajnoka, az orosz Jevgenyina Kanajeva, a tavalyi vb ezüstérmese, a jelenlegi világranglista-vezető, szintén orosz Daria Kondakova, az együttes kéziszer-csapatban pedig az olimpiai bronzérmes fehéroroszok és a tavalyi világbajnokság harmadik helyezettje, az orosz együttes.

Berek Irina szövetségi kapitány szerint a magyarok megfelelő formát mutatnak, bíztató a felnőtt csapat gyakorlata, az pedig, hogy egyéniben Vass Dóra a montreáli és a moszkvai Világkupán is fináléba került ( Moszkva: szalag 7. hely, Montreál: szalag 5. , kötél 6., karika 7.), jó előjel. A felnőttek selejtezőit március 6-án, míg a finálékat március 7-én rendezik a debreceni Főnix Csarnokban, a Garantiqa Junior Nemzetközi Verseny selejtezőire március 5-én, a döntőre pedig szintén 7-én kerül sor.

A Világkupát egy fantasztikus gálaműsor zárja. A médiaérdeklődés hatalmas, a Magyar Televízió is ad egy összefoglalót, a finálék egész Európában láthatók, hiszen több ország is közvetíti.

A háromnapos rendezvény nem csupán az élsportról szól, hanem igazi családi nap lesz, hiszen a ritmikus gimnasztika mellett számos programmal és műsorszámmal várják a rendezők a kilátogatókat. Március 5-én Szentgyörgyi Rómeó, világbajnok aerobikos, az ország nagy tornaóráját tartja meg, melyen valamennyi néző részt vehet, továbbá jelen lesznek a Ritmikus Gimnasztika Világkupa és a Garantiqa Junior Nemzetközi Verseny kapcsán meghirdetett „Sporttal miénk a jövő" című pályázat résztvevői is. 50 iskola közel 100 pályamunkája érkezett be rajz és DVD formájában, a felhívás az egész országot megmozgatta, számos olyan helyszínről is kandidáltak, ahol egyáltalán nincs ritmikus gimnasztika, így például az elmúlt évhez hasonlóan az ország legkisebb falujából Komlóskáról, de Biharkeresztesről vagy Berettyóújfaluról is.

A Világkupán számos közkedvelt előadó is fellép, így Király Viktor, Sp és a kiscsillagok: Brasch Bence, Bad Boyz, Kutyakölykök, Strokes.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
18 perce

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
20 perce

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
39 perce

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
39 perce

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
44 perce

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
1 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
1 órája

A Bournemouth lett a királycsináló: csak ikszelt a Manchester City, lecsúszott a bajnoki címről!

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik