Tiger Woods: Amit tettem, az teljességgel elfogadhatatlan

2010.02.19. 18:47
null
Tiger Woods édesanyja bocsánatát már elnyerte, a felesége alighanem kevésbé együttérző (Fotó: Reuters)
Címkék
Nyilvánosan kért elnézést „meggondolatlan és önző" viselkedéséért Tiger Woods, a tavaly novemberben kirobbant hűtlenségi botránya óta először nyilatkozó amerikai golfozó.

A világ leggazdagabb sportolója pénteken, a US PGA-sorozat floridai központjában, Ponte Vedra Beachen tartott közel negyedórás sajtótájékoztatóján elismerte, hogy egymaga felelős a korábban elkövetett cselekedeteiért. Elmondta: 45 napja rendszeres pszichológiai terápián vesz részt, amelyet a későbbiekben is folytatni fog. A golfsztár hangsúlyozta, hogy közte és modell felesége, a svéd Erin Nordegren között soha nem volt tettlegességig fajuló házastársi vita.

„Hűtlen voltam, viszonyaim voltak, és megcsaltam a feleségemet – vallott Woods. – Amit tettem, az teljességgel elfogadhatatlan. Valamikor visszatérek a professzionális golfversenyekhez, de nem tudom, mikor teszem ezt meg. Ugyanakkor azt sem szeretném kizárni, hogy már ebben az évben újra ütőt ragadok."

A sajtótájékoztatón körülbelül 40 ember vett részt, s Woods édesanyja is jelen volt. A körültekintően megszervezett eseményre csak néhány újságírót hívtak meg. A golfszakírók szövetsége (GWAA) ennek kapcsán úgy döntött: egyetlen tagja sem vesz részt a sajtótájékoztatóján, mert a sztárjátékos több – a szervezetben nagy felháborodást kiváltó – feltételt is szabott az esemény előtt.

A GWAA vezetősége érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartja, hogy a hűtlenségi botrány kirobbanása óta először nyilvánosság elé álló Woods alig néhány média képviselőjét engedte csak be az eseményre, de különösen amiatt háborodott fel, hogy Woodsnak nem lehetett kérdéseket feltenni. A szövetség összesen öt újságírót akkreditálhatott volna a tájékoztatóra.

„Álláspontunk szerint vagy mindenki ott lesz, vagy senki – nyilatkozta Vartan Kupelian a 950 tagot számláló szövetség vezetője. – Ez a sztori mindenkit érdekel a világon. Korlátozni az újságírók számát, és megtiltani a kérdések feltételét, tökéletesen ellentétes mindennel, amiben hiszünk."

Az ügy előzménye, hogy a több nővel is hírbe hozott golfsztár november 27-én, mindmáig tisztázatlan körülmények között szenvedett kisebb autóbalesetet floridai háza előtt. A szerencsétlenséget vélhetően heves házastársi vita előzte meg, amely minden valószínűség szerint azt követően robbant ki, hogy az egyik bulvárlap megszellőztette Woods házasságon kívüli kapcsolatait. A sportoló a történtek után, december közepén bejelentette ideiglenes visszavonulását, tíz nappal később pedig felesége azt mondta, mindenképpen elválik férjétől.

Legfrissebb hírek

Fölényesen nyert a Vasas a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
1 órája

Kizárták a Southamptont, a Middlesbrough játszhat a Premier League-be jutásért – hivatalos

Angol labdarúgás
1 órája

PL: Bournemouth–Manchester City

Angol labdarúgás
1 órája

Jégkorong-vb: Magyarország–Nagy-Britannia

Jégkorong
1 órája

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
1 órája

Légiósok: Szalai Attila nem zárkózik el attól, hogy Lengyelországban maradjon

Légiósok
1 órája

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
2 órája

Niké Liga: egygólos hátrányban a Komárom az osztályozón

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik