Birkózás: Hegedüs Csaba díszoklevelet adott Orosházának

2010.03.21. 10:50
Az ősszel felújított orosházi birkózó-edzőterem a város egykori mesteredzője, Sándor László nevét vette fel. A névadó ünnepségen Hegedüs Csaba, a szövetség elnöke átadta a település vezetőinek azt a díszoklevelet, amely Orosházát birkózóvárossá nyilvánítja.

Dr. Sándor László 1955-ben került Orosházára, és edzői munkásságának több mint két évtizede alatt valósággal csodát tett: következetes munkával felépített egy aranycsapatot, ahogyan ma is nevezik. A szabadfogású gárda vidékbajnok lett és ezüstöt nyert az országos csapatbajnokságon. Az együttes tagjai közül 1962-ben Radics József kötött-, majd 1970-ben Botond Imre szabadfogásban lett országos egyéni bajnok.

A hét éve elhunyt mesteredző tiszteletére emléktáblát is avattak a felújított birkózó-edzőterem névadó ünnepségén. Hegedüs Csaba, a Magyar Birkózó-szövetség elnöke Németh Béla polgármesternek és Dancsó József alpolgármesternek adta át azt a díszoklevelet, amely tanúsítja, hogy a sportág birkózóvárossá fogadta Orosházát. Mint a szövetség elnöke elmondta, ugyanezt az elismerést több más olyan település is megkapja, amelynek az önkormányzata kiemelt figyelmet szentel a birkózásnak. Emlékeztetőül: 2008 őszén Orosházán jött létre a Mr. Tus II-sportiskola, a sportág első regionális utánpótlásközpontja.

Az edzőterem felújítása az Önkormányzati Minisztérium támogatásával valósult meg. A névadó ünnepségen Farkas Tibor, az ÖM vezető főtanácsosa Varga Zoltán miniszter nevében adott át elismerő oklevelet a sikeres munkáért.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12