Birkózás: Komáromi Edével teljessé vált a baki Eb-re utazó keret

2010.03.29. 10:51
Címkék
Teljessé vált a magyar kötöttfogású csapat az április 13–18. között esedékes baki Európa-bajnokságra. A 60 kilogrammban Komáromi Ede megnyerte a sorsdöntő egri rangsorversenyt, így zöld utat kapott a kontinensbajnokságra.
A birkózószövetség elnöksége március 18-án jelölte ki az Eb magyar szereplőit. A kötöttfogás 60 kg-os súlycsoportjáról akkor nem született döntés. Az egymással vetélkedő Jäger Krisztián (BVSC-Dega) és Komáromi Ede (Egri Vasas-Sportiskola SE) – sérülések miatt – sokat kihagyott, és Struhács György szakágvezető szerint egyikük sem volt olyan testi-lelki állapotban, hogy az Eb-n sikeresen szerepelhetne. Az elnökség áthidaló javaslatot fogadott el: ha sikerül behozniuk a lemaradást, a március 27-i egri rangsorversenyen sikeresebben szereplő fél még eljuthat Bakiba.Az egri versenyen mindketten elsők lettek, csakhogy Jäger egy súlycsoporttal feljebb, a 66 kg-ban indult. Így a javuló formát mutató Komáromi előtt – ki-ki összecsapás nélkül – elméletileg megnyílt az út. A szövetség szakmai illetékesei a hétfő délelőtti konzultáción kimondták az igent, így a kötöttfogásban teljes csapat képviseli a magyar színeket.A 27 éves Komáromi Ede először szerepelhet Eb-n, de nem abszolút újonc, mert a tavalyi világbajnokságon már indult. Az 1. fordulóban két menetben kikapott a kirgiz olimpiai bronzérmes Ruszlan Tyumenbajevtől, aki azonban a következő körben alulmaradt az azeri Rahimov ellenében, ezzel a magyar kiesett, és a 25. helyen végzett.
Legfrissebb hírek

19 meccs kapott gól nélkül, 18 találat szöglet után – az Arsenal bajnoki címe számokban

Angol labdarúgás
25 perce

Utánajártunk, mekkora esélyünk van szabadkártyát kapni a férfi kézi-vb-re

Kézilabda
27 perce

A Háromszéki Ágyúsok csatlakozik az Erste Ligához

Jégkorong
31 perce

Unai Emery: A trófeát nem adják ajándékba

Európa-liga
38 perce

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
1 órája

Femke Bol Ostravában először fut szabadtéren 800 métert

Atlétika
1 órája

Bálizs Bence: Abszolút csapatgyőzelem!

Jégkorong
1 órája

Négy kölcsönjátékosától elköszönt a DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik