Öttusa: edző támadt a technikai vezetőre - botrány Fehérváron

2010.03.12. 12:29
Címkék
A Magyar Hírlap információi szerint a székesfehérvári Alba Volán öttusaszakosztálya anyagi nehézségei miatt megvált Mészöly Gábor lövőedzőtől. Az eset Mészöly Gábor egyik kollégáját, Komlódy Zsoltot annyira felidegesítette, hogy rátámadt Demeter József technikai vezetőre. Mivel a támadó nem volt hajlandó bocsánatot kérni a viselkedéséért, neki is távoznia kell az egyesülettől.

„Nagyon sajnálatos, hogy egy kényszerűségből hozott döntésnek ilyen következménye lett – nyilatkozta Csáder Dezső, az Alba Volán elnöke a Magyar Hírlapnak. – Az Alba Volán Zrt. is kénytelen a kiadásokat csökkenteni, ezért a sportra is kevesebb jut. Két lehetőségünk volt, vagy csökkentjük a nyolc edző fizetését vagy egyiküktől megválunk. Mivel a futásból és a lövészetből egy számot csináltak, ezért határoztunk úgy, hogy nem foglalkoztatunk külön lövőedzőt."

Amennyiben Komlódy Zsolt nyilvánosan hajlandó lett volna bocsánatot kérni Demeter József technikai vezetőtől, utánpótlásedzőként maradhatott volna a klubnál, ám ő erre nem volt hajlandó.

Az elbocsátott Mészöly Gábor szerint a vezetőség szakmailag helytelen döntést hozott, mert a lövészet igen nehéz technikai szám, erre meg kell tanítani a versenyzőket.

„Huszonkét évi munka után nem ilyen köszönetre számítottam" – mondta Mészöly.

Legfrissebb hírek

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
29 perce

Gazdagék és Sallóiék is vereséggel zárták az MLS-alapszakaszt

Minden más foci
54 perce

Supka Attila: Átok? Nem, sajnos ez a realitás

Labdarúgó NB I
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
8 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
9 órája