Bemutató: könyv jelent meg a sportágválasztásról

MTI MTIMTI MTI
2010.04.14. 13:34
Címkék
Szerdán mutatták be a sajtó képviselőinek a Hogyan válasszak sportágat? című könyvet, melyből 95 sportág ismerhető meg alaposan, szakemberek tanácsainak, sikeres sportolók beszámolóinak is köszönhetően.

Nagy János olimpikon birkózó, a könyv szerzője elmondta, hogy a mű megszületésében jelentős szerepet játszott a Nagy Sportágválasztónak a népszerűsége, mivel már nemcsak Budapesten, hanem vidéki nagyvárosokban is várják a sportolni vágyó gyerekeket ezeken az eseményeken.

Kozmann György olimpiai bronzérmes kenus, aki tanácsaival, tapasztalataival aktív részese volt az alkotói folyamatnak, bevallotta, hogy nagy feladatnak bizonyult a könyv létrehozása, de ugyanilyen nagy feladat lesz elérni, hogy minél több családhoz és iskolába eljusson a kiadvány, segítse a gyerekek sportágválasztását.

Molnár Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó szerint a mű segíthet abban, hogy ne véletlenszerűen kerüljenek egy-egy sportág közelébe a gyerekek, mint annak idején ő, mert ez nem minden esetben olyan szerencsés, mint nála volt.

Vörös Zsuzsanna olimpiai aranyérmes öttusázó ezt a gondolatot folytatta: ő is a szerencsének köszönhette, hogy öttusázó lett, mivel a szomszédjukban lakott későbbi edzője, aki a kosárlabdától csábította át az összetett sportághoz.

A gazdagon illusztrált könyv nemcsak a 95 sportág történetét mutatja be, hanem felvázolja azok előnyeit, esetleges hátrányait, szól arról, milyen adottságok kellenek az űzéséhez, illetve milyen képességeket fejleszt.

A könyv bolti forgalomban nem kapható, megrendelhető a www.hogyanvalasszaksportagat.hu oldalon 11 990 forintos áron.

Legfrissebb hírek

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
4 perce

Gakpo Kerkezt méltatta; Varga-mezes szurkolók az AEK stadionjánál – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
30 perce

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
52 perce

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
1 órája

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
1 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

A modern futball csendes diktátora – sztárportré Vitinháról

Képes Sport
1 órája

Amorim: A Ferencváros hozzászokott a győzelemhez

Európa-liga
1 órája