Birkózó Eb: Ligeti Dániel nyert, Veréb István kikapott

2010.04.13. 11:32
Címkék
Győzelmének köszönhetően Ligeti Dániel a negyeddöntőben folytathatja szereplését a birkózó Európa-bajnokságon. Veréb István vereséget szenvedett – adta hírül a szövetség hivatalos honlapja.

Mindkét magyar a selejtezőben kezdett, így hozta a sorsolás. Ligeti csak nagy szerencsével lehetett volna erőnyerő, hiszen a 120 kg-ban 15 induló van a szabadfogásúak között, és közülük egyedül a lett Sergejs Djomins kerülte el az első rostát. Ligetinek meg kellett vernie a német Johannes Kesselt, hogy a nyolc közé jusson. Noha az első menetet elvesztette, a másik kettőt fölényesen hozta.

A nagy ellenfelek közül az orosz világbajnok Mahov simán, 4:0, 3:0-ra nyert a lengyel Bartnicki ellen. A hazai szőnyegen versenyző tavalyi Eb-győztes Iszajev viszont – nem kis meglepetésre – alulmaradt Semarovval szemben, a fehérorosz 1:0, 3:0-ra megverte. Így a várt azeri helyett Semarov lesz Ligeti következő riválisa.

A 84 kg-os Veréb három menetben kikapott lett vetélytársától, Armands Zvirbulistól, és csak minimális esély van arra, hogy a vigaszágon mégis folytathassa.

Legfrissebb hírek

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
7 perce

Hosszabbított lengyel védőjével a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
25 perce

Az UEFA átalakítja a Nemzetek Ligáját és az Eb-, vb-selejtezők rendszerét is

Minden más foci
29 perce

Bondár Anna is a nyolc közé került Rabatban

Tenisz
54 perce

Jégkorong-vb: Svájc fölényesen nyerte a veretlenek csatáját a mieink csoportjában

Jégkorong
1 órája

A nők nyertek, a férfiak döntő szettben kaptak ki a MEVZA-torna rajtján

Röplabda
1 órája

Varga Barnabás: Még több gólt és még több trófeát szeretnék szerezni Athénban!

Légiósok
1 órája

Menedzsere külföldi csapatot keres Vitális Milánnak

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik