Evezés: az egyetemi vb főpróbájaként rendezik a szegedi viadalt

2010.04.30. 08:20
Címkék
Május első hétvégéjén, a szegedi Maty-éren rendezi a Magyar Evezős Szövetség a Dr. Simády Béla Emlékversenyt. A nemzetközi viadalra rekordszámú nevezés érkezett, a verseny egyben főpróbája az augusztus közepén Magyarországon megrendezésre kerülő 11. evezős egyetemi világbajnokságnak.

A magyarok mellett szerbek, horvátok, szlovákok és osztrákok regisztráltak, összesen mintegy ötszáz hajóegység. A hétvégi verseny nemcsak a hazai válogatott szempontjából fontos állomás, hanem főpróbája az augusztus 13. és 15. közötti 11. evezős egyetemi világbajnokságnak is.

„Tesztelésre kerül az új, olimpiákon is használatos, magyar fejlesztésű Polaritás rajtgép – a cég már bemutatkozott az athéni, a pekingi és legutóbb a londoni pályán is –, és most próbáljuk ki az új időmérő, informatikai hátteret is. A tavalyi beruházásnak köszönhetően megoldódott a mederszélesítés, amely az új indító rendszerrel már a nemzetközi szövetség előírásainak is megfelel. Nem titkolt célunk a legnagyobb világesemények megrendezésére pályázni. Ennek egyik első állomása az augusztusi vébé, amelynek a főpróbája a hétvégi verseny" – nyilatkozta Ott Zsuzsanna főtitkár.

„A múltkori, Velencei-tavi kishajós tesztelés alapján összeállításra kerültek az elképzelt csapategységek, a mostani válogató után, ahol az egymáshoz viszonyított időeredmények számítanak, már kijelölésre kerülnek a nyári, nemzetközi versenyeken induló együttesek. Nagyon erős mezőny ígérkezik, a férfi váltott evezős számokban a szerbek és a horvátok meghatározók lehetnek, viszonyítási pontként szolgálhatnak" – tette hozzá Ficsor László szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
4 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
5 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
5 órája