Kajak-kenu: hamarosan kiderül, hogy egy hajóba ülhet-e Kammerer és Vereckei

2010.04.08. 13:01
Címkék
Szerdán időméréses edzést tartott Storcz Botond szövetségi kapitány a Dunavarsányban edzőtáborozó férfi kajakválogatottnak. A 3x2000 méteres „összevetésben" Vereckei Ákos bizonyult a legjobbnak, aki a szakemberek egyöntetű véleménye szerint ígéretes szezon elé néz. Vereckei már most érzi a változásokat, és őt igazolják a szerdai időmérő eredményei is. Bár hangsúlyozza: tavaszi menőnek lenni nem nagy mutatvány.  

„Ez csak egy lépcsőfok. Most az a legfontosabb, hogy mindezt át tudjam vinni a pályára is. Az elkövetkező időszakban kiderül, hogy nagy sebesség mellett is képes leszek-e megtartani ezt a mozgást."

Ám nem csak erre kap hamarosan választ Vereckei Ákos. A napokban az is kiderül, hogy összeülhet-e egykori társával, Kammerer Zoltánnal K-2 1000 méteren.

„Az olimpiai program változása meghozta a nemzetközi mezőnyben a specializálódást, az én edzéseim teljes mértékben az ezer méterről szólnak. Noha az elmúlt időszakban ráéreztem egy újfajta mozgásra, az előttem álló három évben én már nem tudok annyit belepakolni ebbe a sportba, hogy érdemes lenne egyesre készülnöm. Párosban viszont még lehet keresnivalóm, és a nagy lehetőséget K-2 1000 méteren Kammerer Zolival közösen látom. Tizenegy évvel ezelőtt már ültünk egy hajóban, a zágrábi Európa-bajnokságon ötszáz és ezer méteren is ezüstérmesek lettünk. Persze azóta eltelt több mint egy évtized, más időket élünk, de úgy hiszem, jó párost alkotnánk. A sevillai edzőtáborban már kipróbáltuk magunkat, ám azóta csend van. Ha az edzőnk, Sári Nándor lát bennünk fantáziát, hamarosan el kell kezdeni a közös munkát, mert úgy érzem, az idő már most nem nekünk dolgozik" – tette hozzá a kajakos.

Legfrissebb hírek

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
24 perce

Milák Kristóf is úszik a monacói Mare Nostrumon

Úszás
48 perce

Túra és nordic walking: ne keverjük a kettőt!

Csupasport
51 perce

Socca Eb: legyőztük a dánokat Tiranában

Magyar válogatott
1 órája

Marozsán Fábián edzője egy melbourne-ihez hasonló meneteléssel kiegyezne

Tenisz
1 órája

Marco Rossi reagált Nikitscher szavaira: Semmi problémám nincs Tamással

Magyar válogatott
1 órája

Alapemberek is távoznak a női kosárlabda-bajnokságban ezüstérmes DVTK-tól

Kosárlabda
1 órája

Nagy Erik izgalmas meccsen nyert a sznúker Q School első tornáján

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik