Mészáros Anett ipponnal Európa-bajnok

2010.04.23. 19:16
null
Mészáros Anett (jobbra) első felnőtt világversenyét nyerte meg (Fotó: MTI)
Címkék
Mészáros Anett ipponnal verte a szlovén Rasa Srakát a Bécsben zajló cselgáncs Európa-bajnokság női 70 kg-os versenyszámának döntőjében, így megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét a kontinenstornán. Ezzel az Eb-győzelemmel Mészáros pályafutása első felnőtt világversenyét nyerte meg.

A pénteki nap a szlovén-magyar párharc jegyében telik, hiszen Mészárosra is dél-nyugati szomszédunk kiválósága várt, miként hokisainkra is a divízió 1-es világbajnokságon. Egy különbség, amíg a cselgáncsosok semleges pályát küzdöttek meg, addig a korongosoknál a szlovének mellett szól a hazai pálya.

Az első felvonás mindenesetre jól sikerült: Mészáros semmilyen támadási felület nem adott ellenfelének, csupán az volt a kérdés, mikor töri meg riválisa ellenállását.

Bő két perc kemény mezőnyharccal telt, Mészáros próbált kezdeményezni, de masszív ellenfele egymás után hatástalanította próbálkozásait.

A jég közel félidőben látszott megtörni, hiszen 2:16 után a magyar dzsudoka már győztesként ünnepelte magát, ám még korán, az ipon azonban végül elmaradt: már játéktéren kívülre kerültek a felek.

Ami késett, nem múlt sokáig: tizenhárom másodperccel később Mészáros ismét dobott, ezt már tökéletesen kivitelezte, a válldobása ipont ért, rendesen megpörgette Srakát. Most már abszolút jogosan ünnepelhetett Mészáros, aki pályafutása legnagyobb sikerét aratva első felnőtt világversenyét nyerte meg, korábban világbajnoki ezüstérmet és Európa-bajnoki bronzot szerzett.

"Az első dobásom nem kinn indult, de a bírók nem látták ipponnak - nyilatkozta Mészáros az MTI-nek. - Sebaj, megünnepeltettem magam, aztán folytattam tovább a meccset. A második dobás után ravasz módon az ellenfelem is örült, de én csak azt kiabáltam, hogy ippon, ippon, és úgy is lett. Vannak ezek a tréfás technikák, amikor úgy néz ki, mintha az övé lenne a mozdulat, de egyértelműen az enyém volt. Köszönöm a segítséget mindenkinek, a szurkolóknak és főként edzőmnek, Toncs Péternek. Az ő irányításával nagyon feljavult a teljesítményem, és végre elértem azt, amire olyan rég vágytam már: világversenyt nyertem!"  

Mészáros Anett aranyérme mellett két ezüst- (Ungvári Miklós, Csernoviczki Éva) és két bronzérem (Ungvári Attila, Karakas Hedvig) van már a magyar csapat tarsolyában.

Legfrissebb hírek

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
14 perce

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
7 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
7 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
7 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
7 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
7 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
7 órája
Ezek is érdekelhetik