NSSZ: az induló kormányzatnak is segíteni szeretnénk - Gémesi

2010.04.01. 08:49
Címkék
A korábban megkötött megállapodásokat követően első alkalommal találkozott a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) a stratégiai partnereivel.

A Magyar Sport Házában megrendezett eseményen a Magyar Diáksport Szövetség, a Magyar Egyetemi- és Főiskolai Sportszövetség, a Sportegyesületek Országos Szövetsége, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kara, a Magyar Sporttudományi Társaság és a Nemzeti Szabadidősport Szövetség képviselői voltak jelen.

A tanácskozáson Gémesi György, az NSSZ elnöke elmondta, hogy az elmúlt csaknem fél évben több konferenciát szerveztek az ország különböző nagyvárosaiban, ahol feltérképezték a magyar sport jelenlegi helyzetét.

„Ismerjük a problémáinkat, a sikerünk azonban abban lesz mérhető, hogy hány – a magyar sportot segítő – projektet tudunk megvalósítani" – tette hozzá a 76 sportági szövetséget tömörítő szervezet elnöke, aki hiánypótlónak és eredményesnek tartja a szerdai találkozót.

„Az induló kormányzatnak is segítséget szeretnénk nyújtani. Ezek a sportszervezetek nagy tapasztalattal rendelkeznek, nagyon komoly társadalmi hátterük van, és adott esetben megkerülhetetlenek egy-egy döntés előkészítése során" – fogalmazott Gémesi.

Nagy Tímea, olimpiai bajnok vívónk alelnökként képviselte a Sportegyesületek Országos Szövetségét.

„Időszerű volt ez a kerekasztal-beszélgetés. Többen voltunk, akik nem is ismertük egymás munkáját. Épp itt volt az ideje, hogy az egyes szervezetek nyissanak egymás felé" – szögezte le Nagy Tímea.

Monspart Sarolta, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség elnökeként az NSSZ integráló szerepét emelte ki: „Jónak tartom ezt az összefogást, hiszen Gémesi úr személyében önkormányzati szinten is partnerekre lelhetünk. A szövetségünk célja, hogy kortól függetlenül minél több emberhez juttassuk el a sport szeretetét."     

A Nemzeti Sportszövetség ismertette a 2010-es évre tervezett sportszakmai továbbképzés-sorozatot, amelyben öt videokonferencia kap helyet. 

Legfrissebb hírek

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
19 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
7 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
7 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
8 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
8 órája