Szabadidősport: május 1-jén rendezik meg a Samsung olimpiai fesztivált

2010.04.29. 11:46
Címkék
A Samsung olimpiai zöld fesztivál a szabadban való sportolás mellett a környezetvédelmet és a zöld, ökológiai szempontból tudatos szemléletmódot is népszerűsíti – ennek jegyében várja a Magyar Olimpiai Bizottság és a Budapest Sportiroda május 1-jén a Hármashatár-hegyre a futni és mozogni vágyókat a rendezvényre.

Az esemény sajtótájékoztatóján Schmitt Pál MOB-elnök elmondta: örül, hogy megtartják a környezet védelmét előtérbe helyező sportnapot –, és azt is elárulta: családjával ő is részt vesz az eseményen.

A fesztivál május 1-jén, szombaton 9 órakor kezdődik: először 10 óra után a nordic walking mezőnye versenyez (a táv 11.5, illetve 23.5 km), majd a terepkerékpározók jutnak főszerephez.

Kocsis Árpád, a BSI vezetője néhány kulisszatitkot is elárult, egyebek mellett azt is, hogy a hegyikerékpárosok (akiknek a szezonnyitóját immár nyolcadik alkalommal rendezik a Hármashatár-hegyen) rajtja remek látványosságot ígér – a versenyzők ugyanis a reptéren egy 300 méter széles rajtvonalról vágnak neki a távnak, azaz egymás mellől indulnak a mezőny tagjai, azaz nem mindennapi küzdelemre van kilátás.

A bringásokat követően a futók kerülnek sorra – ők három távra (3 és 10 kilométerre, illetve félmaratonira) nevezhetnek. Jelentkezni a www.futanet. hu honlapon lehet, illetve szombaton 9 órától a helyszínen.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
4 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
5 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
5 órája