Torna Eb: lehet, hogy elmarad a birminghami kontinensviadal?

2010.04.18. 20:08
Címkék
A legfrissebb információk szerint hétfőn indul útnak a Berki Krisztián, Hídvégi Vid, Rácz Attila, Czingli László és Marján Péter alkotta férfi tornász válogatott a birminghami férfi tornász Európa-bajnokságra. Egyelőre azonban az sem biztos, hogy megrendezik a viadalt.

A magyar csapat az eredeti tervek szerint szombaton repült volna, de a légtérzár miatt nem tudtak útnak indulni. Az együttes szombaton még Budapesten edzett, illetve még hétfőn délelőtt is tréningeznek, a Tornacsarnokból mennek a repülőtérre.

Egyelőre azt nem tudni, hogyha hétfőn 14 órakor sem oldják fel a légtérzárat, mikor jut ki a magyar együttes. Igaz, még az sem biztos, hogy sor kerül a kontinensviadalra, az Európai Torna Szövetség (UEG) hétfőn dönt arról, hogy megtartsák-e az Eb-t. A jelenlegi állás szerint már a program is megváltozott, egy nappal később, 22-én kezdődik a junior selejtező, a felnőttek elvileg 24-én pénteken selejteznek.

A junioroknál Makra László, Vágner Levente, Tóth Levente, Selmeczi Bánk és Babos Ádám vesz részt a kontinensviadalon.

„Nehezen ugyan, de sikerült hétfőre repülőjegyet szereznünk, nem volt egyszerű, hiszen valamennyi járat tele van, mi pedig 18 fős delegációval utazunk. Vonatjegy egyáltalán nem volt, felmerült, hogy busszal vágunk neki, de szerdáig a kompokon sincs hely, így ezt elvetettük. Bízunk benne, hogy el tudunk indulni hétfőn. Az UEG hétfőn ül össze, még az is lehet, hogy elhalasztják az Eb –t" –nyilatkozta Altorjai Sándor, MATSZ-főtitkár

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
2 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
2 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
2 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
2 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
3 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik