Asztalitenisz csapat-vb: Tajvan elleni sikerével negyeddöntős a női válogatott

2010.05.27. 19:48
Címkék
Férficsapatunk után a női válogatottunk is bejutott a nyolc közé a Moszkvában zajló asztalitenisz csapat-világbajnokságon, miután a negyeddöntőbe jutásért 3–1-re legyőzte Tajvant. Tóth Krisztináék a negyeddöntőben Szingapúr ellen lépnek asztalhoz.

Tóth Krisztina játszotta a mieink első meccsét, és bár az első két szettet elbukta – bosszantó módon mindkettőt 9-re –, a következő hármat megnyerte Cseng I-csing ellen, így mi jutottunk előnyhöz.

Lovas Petra ezután 3:0-ra kikapott, ám Póta Georgina ugyanilyen arányban győzni tudott, így egy lépésre (győzelemre) kerültünk a negyeddöntőtől.

Úgy nézett ki, hogy Tóth Krisztina ezt a lépést nem tudja megtenni, hiszen ismét 2:0-s hátrányba került, ám ezúttal is fordítani tudott, így a mieink Észak-Korea után újabb ázsiai válogatottat győztek le. Ez pedig tudjuk, mekkora dolog ebben a sportágban.

A nyolc között újabb távol-keleti ellenfél vár Tóth Krisztináékra a szingapúriak személyében.

ASZTALITENISZ CSAPAT-VB, MOSZKVA 
MAGYARORSZÁG–TAJVAN 3–1
Tóth Krisztina–Cseng I-csing 3:2 (–9, –9, 4, 6, 10)
Lovas Petra–Huang Ji-hua 0:3 (–5, –11, –7)
Póta Georgina– Hsiung Nai-I 3:0 (7, 7, 2)
Tóth Krisztina–Huang Ji-hua 3:2 (–9, –5, 4, 10, 7)
Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
3 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
4 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
4 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
5 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
5 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
5 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik