Extrém hegyi duatlon: ismét Ziskó Balázsé a Rax koronája

2010.06.22. 11:01
Címkék
Az egyik legnehezebb osztrák hegyi futóversenyen, a Raxkönigen a magyar Ziskó Balázs (X2S-Kona Team) duplázott, az idén is megszerezte a győzelmet. Ez eddig egyetlen külföldi versenyzőnek sem sikerült! A verseny speciális duatlon, azaz nemcsak futniuk, kerékpározniuk is kell a versenyzőknek.

A hírhedt Rax csúcs lábától induló mezőny először 3 km-t fut enyhén emelkedő pályán, majd kerékpárra szállnak a versenyzők, és teljesítik a 10 km-es távot, 500 m szintemelkedéssel (ez nagyjából a Mátrafüred–Kékestető útvonal meredekségének felel meg), végül futnak 3 km-t, amely során 700 méter szintet kell leküzdeni! Ez utóbbi szakasz szinte csak sziklákon vezet fel a hegycsúcsra.

Ziskó Balázs címvédőhöz méltó módon erősen kezdett, de nem tört azonnal az élre, akárcsak csapattársai, a végül 4. helyet szerző Hattyár Dániél és a hatodikként befutó Spilák Tamás. Taktikusan, lazán futották az első szakaszt, kerékpáron már az élbolyban voltak, végül Balázs a táv utolsó szakaszán robbantott, ellépett a mezőnytől és a kerékpárt elsőként váltotta futócipőre. Innen óriási lendülettel haladva öt perccel hamarabb érkezett célba, mint a második Gilbert Grabner.

Magyarországon július 24-én Kőszegen, a magyar hegyifutó országos bajnokságon lehet kipróbálni ezt a külföldön egyre népszerűbb sportot.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
40 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
45 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája