MOB: tizenhét helyszínen állhatnak rajthoz a Suzuki-nagyfutamon

2010.06.02. 12:48
Címkék
Szombat reggel tíz órakor az ország tizenhét pontján veszi körül tömeg a Suzuki márkakereskedéseket, de nem valamiféle országos tüntetéssorozatra kerül sor, hanem az egészségesebb, sportosabb életmódért demonstrálnak sokan a japán autócég támogatásával.

Összegyűlnek gyerekek és felnőttek, családok százai, és útnak erednek a nagyfutam keretében az egy, kettő illetve négy kilométeres távon.

A cél elsősorban az, hogy minél többen rajthoz álljanak, de aki benevez, egyhetes tesztvezetést vagy gyárlátogatást nyerhet, kortól függően.

Olimpiai érmesek sora – Janics Natasától Igaly Diánán át Pars Krisztiánig – csatlakozik a rendezvényhez, hogy közönségcsalogatóbbá tegye Nyíregyházától Nagykanizsáig a Suzuki Olimpiai Nagyfutamot.

Az esemény sajtótájékoztatóján a Suzukinál dolgozó Borka Gyula, barcelonai olimpikon maratonista elmondta, Japánban nagy hagyományai vannak az utcai futásban a céges csapatoknak, egy-egy nagy viadalra gumigyáraktól kezdve vegyipari kombinátokig sok-sok vállalat nevez be együtteseket, amelyek
profi atlétákból állnak.

Itt azért még nem tartunk, de talán ez is egy lépés.

Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
6 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
6 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
6 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
7 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
7 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
7 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik