Öttusa: Demeter Bence hatodik, Németh Róbert a 29. a berlini világkupán

MTI MTIMTI MTI
2010.06.05. 19:08
Címkék
Demeter Bence a hatodik, Németh Róbert pedig a 29. helyen végzett az öttusázók idei ötödik világkupa-versenyén, Berlinben.

A férfiak 87-en kezdték meg a küzdelmeket csütörtökön, közülük a legjobb 36 szerepelhetett szombaton.

Demeter a vívást pozitív mérleggel a 11. helyen fejezte be, majd úszásban a negyedik legjobb időt érte el, ezzel két szám után kilencedik volt. A folytatásban jól sikerült a lovaglása is, kevés pontot vesztett, ezzel összesítésben már a harmadik pozíciót foglalta el, aztán a kombinált számban – amelynek rajtjánál nagyon sűrű volt a bő élmezőny – három helyet visszacsúszott.

Németh nem jól vívott, és a folytatásban is csak a lovaglásban remekelt – ebben a számban harmadik volt –, így nem is kerülhetett a mezőny első felébe.

Vasárnap a nők döntőjét rendezik meg. A pénteki selejtezőből mindhárom magyar – Pataki Viktória, Kovács Sarolta és Cseh Krisztina is – továbbjutott, utóbbi azonban sérülés miatt a fináléban nem versenyez.

ÖTTUSA VILÁGKUPA, BERLIN 
1. Ilja Frolov (orosz) 5752 pont
2. Justinas Kinderis (litván) 5748
3. Riccardo De Luca (olasz) 5740
...6. Demeter Bence 5624 (vívás: 19 győzelem/16 vereség/856 pont, úszás: 2:04.88 perc/1304 pont, lovaglás: 1172 pont, lövészet-futás: 11:17.71 perc/2292 pont)
...29. Németh Róbert 5268 (13/22/712, 2:08.60/1260, 1192, 12:04.84/2104)

 

Legfrissebb hírek

Az észérvek alapján nekünk jár az egyik szabadkártya a férfi kézilabda-vb-n

Kézilabda
2 perce

A BL-nagykövet Juhász Roland örül, hogy legendák ellen futballozhat

Bajnokok Ligája
46 perce

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
1 órája

NBA: elsöprő roham a harmadik negyedben, a Knicks másodszor is nyert a Cavs ellen

Amerikai sportok
1 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val

Labdarúgó NB I
1 órája

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
8 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
8 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik