Sportrendezvény: ötven szövetség és szervezet a Szigeti Sportvarázson

2010.06.03. 09:14
Címkék
Budapest Főváros Önkormányzatának koordinálásában az idei évben hatodik alkalommal is megrendezik a több mint ötven sportszövetség és sportszervezet által szervezett Szigeti Sportvarázst, az év egyik legrangosabb szabadidősport eseményét.

2010. június 4. és 6. között a sportolás barátainak a Margitszigeten a helyük. Az idén is ingyenesen látogatható rendezvénysorozat a hagyományainak megfelelően több mint kétszáz sport, környezetvédelmi, valamint kulturális és életmódprogramot ölel fel.

Bízva a jó időben, a szervezők az idén is több tízezer látogatóra számítanak, akik összefuthatnak a legismertebb hazai sportcsillagokkal, olimpiai bajnokokkal, népszerű színészekkel, akik családtagjaikkal együtt maguk is aktívan részt vesznek a programokon.

A Szigeti Sportvarázs hagyományosan egyik legnépszerűbb programja a Sportcsillagok szigete elnevezésű esemény, amelyre idén június 6-án vasárnap, 15 és 16.30 óra között kerül sor a Nagyréten.   

A meghívott vendégek között van Pálinger Katalin, Kovács „Kokó” István, Pulai Imre, Magyar Zoltán, Czene Attila, Dunai Antal, Gyulai Zsolt, Kárpáti György, Németh Angéla, Pásztori Dóra, Kállai Ildikó, Fábián László, Rózsa Norbert, Vaskúti István és a szolnoki kosarasok.

Bővebb információ és a teljes program: www.sportvarazs.eu.

 JÁTÉKOS VERSENY: GYEREKEK
ÉS BAJNOKOK EGY CSAPATBAN
Az olimpiai, világ- és Európa-bajnokok a jelentkező gyerekek közül választanak maguk mellé párt, és közösen végzik a feladatokat.

A Sportcsillagok vetélkedésének programja: tollaslabda, streetball, kerékpáros ügyességi pálya, dekázó verseny, a sportági toborzó programjaiba való bekapcsolódás.
A játékos verseny díjátadására, a legjobb eredményt elért páros számára a Nagyszínpadon kerül sor. A díjat felajánlotta és átadja Buzgó József, a Nemzeti Sport főszerkesztője.
Legfrissebb hírek

NHL: ebből nem lesz Hurricanes-söprés, a Montreal elvette riválisa hetek óta tartó veretlenségét

Amerikai sportok
11 perce

NBA: elsöprő roham a harmadik negyedben, a Knicks másodszor is nyert a Cavs ellen

Amerikai sportok
26 perce

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val

Labdarúgó NB I
42 perce

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
7 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
7 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
7 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik