Birkózás: ketten döntőben Bakiban, kötöttfogású remeklés

2010.07.18. 14:01
Módos Péter (55 kg) és Bácsi Péter (74 kg) aranyéremért birkózhat este a baki GGP-fináléban. A másik négy magyar szereplő harcban a bronzért.

A birkózó Golden GP-sorozat baki fináléjának utolsó, kötöttfogású felvonása tele volt örömteli meglepetéssel. A selejtezőben a Kiss Balázst helyettesítő junior világ- és Európa-bajnok Németh Iván két menetben legyőzte 2007 vb- és Eb-győztesét, a grúz Nozadzét. A negyeddöntőben a 74 kg-os Bácsi Péter két menetben, 10:1-es összesítéssel valósággal lemosta a szőnyegről a világbajnoki cím védőjét, a török Cebit, majd az elődöntőben a grúz olimpiai bajnokot, Kvirkveliját verte – az elvesztett első két perc után – két 5:0-s menetben.

Hibátlanul menetelt a döntőig az 55 kg-os Módos Péter is, még akciót sem tudtak végrehajtani rajta az ellenfelei. A döntőben a tavalyi bakui finálé győztese, a japán Kohei Haszegava lesz az ellenfele. Bácsi az aranyért a grúz Georgij Cikaridze ellen birkózik, aki a GGP-sorozat második állomásának győztese volt Tbilisziben.

Lőrincz, Fodor, Németh és Deák Bárdos a vigaszágon folytatja, vagyis mind a hat magyar szerepel a helyosztók esti programjában.

Hibátlanul menetelt a döntőig az 55 kg-os Módos Péter is, még akciót sem tudtak végrehajtani rajta az ellenfelei. A döntőben a tavalyi bakui finálé győztese, a japán Kohei Haszegava lesz az ellenfele. Bácsi az aranyért a grúz Georgij Cikaridze ellen birkózik, aki a GGP-sorozat második állomásának győztese volt Tbilisziben.

Lőrincz, Fodor, Németh és Deák Bárdos a vigaszágon folytatja, vagyis mind a hat magyar szerepel a helyosztók esti programjában.

 

BIRKÓZÓ GOLDEN GP, BAKI
SELEJTEZŐ
55 kg: Módos Péter–Ildar Hafizov (üzbég) 1:0, 1:0
74 kg: Bácsi Péter–Rafik Huszejnov (azeri) 1:0, 2:0
84 kg: Taleb Nematpur (iráni)–Fodor Zoltán 2:0, 0:1, 1:0
96 kg: Németh Iván–Ramaz Nozadze (grúz) 1:0, 2:0
NYOLCADDÖNTŐ
66 kg: Lőrincz Tamás–Afsin Bjanbagard (iráni) 1:0, 1:0
74 kg: Bácsi Péter–Aliakszandr Kikinov (fehérorosz) 2:0, 2:0
96 kg: Németh Iván–Joszeb Dzsabidze (grúz) 2:0, 1:0
NEGYEDDÖNTŐ
55 kg: Módos Péter–Virgil Munteanu (román) 1:0, 1:0
66 kg: Rusztam Alijev (azeri)–Lőrincz Tamás 2:0, 0:1, 3:1
74 kg: Bácsi Péter–Selcuk Cebi (török) 6:1, 4:0
96 kg: Babak Gorbani (iráni)–Németh Iván 1:0, 1:0
120 kg: Riza Kayaalp (török)–Deák Bárdos Mihály 1:0, 1:0
ELŐDÖNTŐ
55 kg: Módos Péter–Ashat Kudajbergenov (kazah) 2:0, 2:0
74 kg: Bácsi Péter–Manucsar Kvirkvelija (grúz) 0:3, 5:0, 5:0

 

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12