Egyéves eltiltást kapott Kiss Balázs

2010.07.05. 13:17
null
Kiss Balázs szervezetében tiltott szert találtak (Fotó: Action Images)
Címkék
A Nemzetközi Birkózószövetség (FILA) fegyelmi bizottsága egy évre, 2011. március 18-ig eltiltotta Kiss Balázst, a BVSC-DEGA kötöttfogású világbajnokát. A jövő évi Európa-bajnokság március 29-én kezdődik, így azon elméletileg már részt vehet a sportoló.

Április 17-én jutott a közvélemény tudomására, hogy a világbajnok birkózó doppingügybe keveredett. Március 19-én a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megrendelésére Budapesten történt a mintavétel, amely a versenyző szervezetében az S4-es csoportba tartozó aromatáz inhibitort talált.

Már akkor felvetődött, hogy bizonyos, a legális forgalomban kapható táplálék-kiegészítők is tartalmazzák a szert. Maga az érintett a leghatározottabban jelentette ki, hogy nem doppingolt, de azt elmondta, hogy használ táplálék-kiegészítőket. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidoppingcsoport (MACS) vezetője jelezte: „A tiltólistán az S4-es csoportban tartozó szerekhez tartozó büntetési tétel két év."

Ebből az elméleti két évből lett most egy. Noha a hivatalos indoklást még nem ismerjük, úgy néz ki, hogy a fegyelmi bizottság a szándékos doppingolást kizárta.

2011. március 18-án telik le az egy év, az Európa-bajnokság pedig március 29-én kezdődik a németországi Dortmundban. Dr. Hegedüs Csaba, az MBSZ elnöke úgy nyilatkozott: „A szövetség továbbra is a versenyző mellett áll, és mindent elkövet azért, hogy az eltiltás egy részét felfüggesszék."

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
45 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
46 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája