Sakk: Berkes és Gyimesi már a négy között a férfi ob-n

MTI MTIMTI MTI
2010.07.09. 21:11
Címkék
Az A-csoportot a favorit Berkes Ferenc, a B-t pedig Gyimesi Zoltán nyerte a Szegeden zajló, 60. férfi sakk országos bajnokságon – ezzel mindkét játékos bejutott az elődöntőbe.

Gyimesi a pénteki 5. fordulóban óriási csatában, 154 (!) lépésben kerekedett felül az eddigi éllovas Fodor Tamáson, aki így rájátszásra kényszerül a szintén hárompontos Medvegy Zoltánnal.

Az A jelű hatosban ugyancsak „hosszabbítás” következik a másik továbbjutó helyért Bánusz Tamás és Bérczes Dávid között. A rájátszást még pénteken este-éjszaka lebonyolítják.

A 2.28 millió forint összdíjazású ob győztese 800 ezer forinttal gazdagodik.

A körmérkőzések után a csoportok első két helyezettje kerül a legjobb négy közé, ahol – keresztbejátszással – kétjátszmás párosmérkőzés dönt majd a továbbjutóról.

A fináléban szintén két partit vívnak majd a felek, s ha szükséges, rájátszás dönt a bajnoki címről.

SAKK, 60. ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, SZEGED 
ALAPSZAKASZ, 5. FORDULÓ
A-CSOPORT
Pintér József–Bánusz Tamás döntetlen
Kovács Gábor–Bérczes Dávid döntetlen
Ruck Róbert–Berkes Ferenc 0:1
A csoport végeredménye: Berkes 3.5 pont, Bánusz, Bérczes 3-3, Pintér, Ruck 2-2, Kovács 1.5
 
B-CSOPORT
Gyimesi Zoltán–Fodor Tamás 1:0
Erdős Viktor–Medvegy Zoltán 0:1
Rapport Richárd–Papp Gábor 1:0
A csoport végeredménye: Gyimesi 3.5, Fodor, Medvegy 3-3, Erdős, Rapport 2-2, Papp 1.5
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Bretz Gyula, a Magyar Öttusaszövetség egykori elnöke

Egyéb egyéni
2 perce

Nem sikerült borítani a papírformát, a magyar csapat simán kikapott a németektől a jégkorong-vb-n

Jégkorong
8 perce

Vívás: a női párbajtőrözők franciaországi vk-viadalán is négy magyar a főtáblán

Egyéb egyéni
11 perce

Máthé Dominik: Chema a meccs után mindenkitől elköszönt, mert nem tudja, hogy ő lesz az edző vagy sem

Kézilabda
14 perce

F1, Kanadai Nagydíj, szabadedzés

F1
27 perce

NB III: győri vereséggel zárta az idényt a Sopron

Labdarúgó NB II
28 perce

Juhász Roland: A világsztároknak is nagy élmény lesz a Puskás Arénában játszani

Bajnokok Ligája
28 perce

Vb 2026: „Tornákat csapatként lehet nyerni” – Tuchel az angol keret kimaradóiról

Foci vb 2026
39 perce
Ezek is érdekelhetik