Terepíjászat: a sportág legnagyobb szabású vb-jét rendezheti Visegrád

2010.07.05. 18:50
Címkék
A Magyar Íjász-szövetség sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a világ legjobb íjászai rövidesen Magyarországra érkeznek: július 13-18. között Visegrád ad otthont ugyanis a 2010-es terepíjász-világbajnokságnak, amely minden idők legnagyobb vb-je lesz a sportágban.

A Magyar Íjász-szövetség az előkészületi munkálatokat illetően meg is adja a módját: exkluzív helyszínt választottak, és hamarosan megkezdődik a pályák építése. A selejtezőket és az elődöntőket nehéz terepen, a Nemzeti Parkban rendezik meg, míg a döntőknek a nézők és a média számára látványos, középkori hangulatú királyi palota fog otthont adni.

A szövetség vezetői bíznak abban, hogy azok a versenyek, amelyek nézők előtt zajlanak majd, jó reklámhordozói lesznek a sportágnak, és magyar sikernek is örülhetünk. A magyar válogatott 30 fős, szövetségi kapitányuk egy holland szakember, Thomas Bil. A szakvezetés több magyar versenyző dobogós helyében is bízik. Elsősorban Kuti Gézától várnak jó eredményt, aki a tavalyi, a tajvani világjátékokon is hatodik lett, a közelmúltban pedig egy nagy nemzetközi viadalon nyert külföldön. A csigásoknál ott van a komoly tapasztalattal bíró Ondrik Tibor, és néhány fiatal is remekelt már. A junioroknál  az olimpiai kategóriában induló Csöregh Pál például már lőtt világcsúcsot.

A világbajnokság a július 13- megnyitóval kezdődik, és július 18-ig tart. A vb-t olimpiai-, csigás- és csupaszíj kategóriában rendezik meg. A csupaszíjon semmilyen irányzék nem lehet, az olimpiai kategóriában az ötkarikás játékokon is szereplő sporteszközzel lőnek, ez is reflexíj, csakhogy itt irányzékok és stabilizátorok is segítik a versenyzőt. A legmodernebb pedig a csigásíj, amely lekönnyíti a húzás erejét, és szintén irányzékokkal, stabilizátorokkal van felszerelve. A vb-vel kapcsolatos további infók a http://fieldarchery.misz.hu oldalon olvashatók.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
8 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
45 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
46 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája