Dózi Soumillontól tartott?

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2010.08.29. 20:22
null
Christophe Soumillon (pirosban) agyrázkódást szenvedett (Fotó: pannoniaoverdose.hu)
A Baden-Badenben veretlenségét elvesztő csodaló, Overdose tulajdonosa a verseny után egy órával, hangjából érezhetően magára nyugalmat erőltetve válaszolt az NSO kérdéseire.

– Nem utalt rá előjel, hogy Overdose nincs jó formában? Az a hír járta, ha úgy ítélik meg, akár vasárnap is visszaléptetik a futamtól.
–
Semmilyen előjel nem mutatott arra, hogy Dózi nincsen formában, így fel sem merült, hogy nem áll rajthoz.

– Ezt megelőzően a mén ezerméteres futamon indult. Baden-Badenben ezerkétszáz méter volt a táv. Lehet, hogy Dózi nem bírta?
–
Overdose úgy volt felkészítve, hogy a hosszabb távot is bírja erővel.

– Minek tulajdonítja, hogy a ló nem állt a startgépbe?
–
Ilyen még nem fordult elő vele. A rendezők utólag mondták is, ha nem Dóziról lett volna szó, nélküle indítják el a mezőnyt. Lovasa, Soumillon mindenesetre kórházba került, mert agyrázkódást szenvedett, amikor a ló ledobta. Nem is állt rajthoz a következő futamaiban. Tény, a belga elmondása szerint zsokétudását nem tudta érvényre juttatni. Nem magyarázatképpen mondom, de most hívott Angliából egy ismerősöm, aki azzal magyarázta Overdose viselkedését, hogy a ló érezte, tavaly a belgával a hátán szenvedett sérülést a Kincsem Parkban.

– A futam előtt nem találkozott a zsokéval Dózi?
–
Nem. A profi zsokék a verseny előtt érkeznek, a futam előtti napon általában nem találkoznak a lóval.

– Helyt ad angol ismerőse érvelésének? Hiszen idén Pozsonyban és Budapesten is Gary Hind ült a lovon, nem pedig Soumillon.
–
Ha ez lenne az igazság, az sem változtatna a helyzeten.  

– Hat hosszal kikapni nem minimális vereség. Mennyit számított volna ha Soumillon nem sérül meg?
–
Ezt képtelen vagyok megmondani. Tudomásul veszem az eredményt, de olyan értelemben nem fogadom el, hogy Dózi elfelejtett volna futni.

– Overdose megsérült esetleg a startba állásnál vívott tusában?
–
Ezt egyelőre még nem tudom megmondani.

– Hogyan tovább?
–
Erről korai lenne most dönteni.

– Számít, hogy Dózi már nem veretlen vagy csupán presztízskérdés a vereség?
–
Úgy fogalmaznék, hogy véget ért egy álom. Dózi ezentúl versenyló, nem pedig nemzeti szimbólum. Most új időszámítás kezdődik 

– Ez ön szerint jó vagy rossz?
–
Ami a nemzeti érzést és a ló körül kialakult mítoszt illeti, rossz, de lehet, hogy ha lekerül róla a médianyomás, abból tudunk szakmailag profitálni.

– Milyen nyomásra gondol? Overdose nem olvas újságot...
–
Nagy volt körülötte a felhajtás. Dózi érzékeny ló, meglehet, felfogott ebből valamit.

 
EZ TÖRTÉNT BADEN-BADENBEN
 

A magyar csodaló, Overdose a németországi Baden-Badenben elvesztette veretlenségét, 15. futásán csupán a hetedik helyen ért célba. Az ötéves pej verhetetlenségi mítosza ezzel szertefoszlott, a tényekhez hozzátartozik, ennyi kihagyás után nehéz visszakapaszkodni az élmezőnybe.

 

Baden-Badenben az Arany ostor elnevezésű, 70 ezer euró összdíjazású versenyen Overdose-nak már a rajtboxba állás is nehézségeket okozott, félő volt, hogy nem sikerül a limitidőn belül a starthoz állítani. Az első kísérlet során túl hamar vették le róla a kapucnit, a mén visszahőkölt és a további próbálkozásokat is meghiúsította – lovasát, a tavalyi budapesti győzelme során a nyergében ülő Christophe Soumillont kétszer is levetette a hátáról –, mire végül beállt, s elindulhatott a mezőnnyel. Nem tudni, hogy a kalamajka mennyi energiát emésztett fel, tény, hogy az 1200 méteres versenyen a táv feléig az élen futott, aztán fokozatosan visszaesett, olyannyira, hogy a hatodik helyezettnek járó 1500 eurós pénzdíjról is lemaradt, s a hetedik helyen ért a célba.

Overdose tavaly áprilisi, budapesti sikerével 12 győzelmét aratta, de utána egy rossz patkolás következményeként is patairha-gyulladás támadta meg, bő egy esztendő Overdose gyógyításával és rehabilitációjával telt el. A visszatérés időpontja egyre csak húzódott, mígnem Pozsonyban győzelemmel tért vissza, majd augusztus 15-én ismét a Kincsem Parkban állt rajthoz, és 14. versenyén 1000 méteres futamban győzött, tartotta meg veretlenségét.

A szakemberek szerint a németországi futás amolyan vízválasztó: a pozsonyinál és a budapestinél jóval erősebb mezőny lovai sem tartoztak a világ közvetlen élvonalához, az hogy Dózi hat hosszal lemaradt, arra enged következtetni, hogy nincs olyan formában, hogy a világ elitjével versenyre keljen.

Legfrissebb hírek

Lovas-világjátékok: nyolcadik a magyar négyesfogathajtó-csapat

Egyéb egyéni
2026.08.23. 20:47

Lovas Világjátékok: Simicska 52., Szuhai 67. vadászugratásban

Egyéb egyéni
2026.08.19. 18:15

Magyar díjugratósikerek Somorján

Egyéb egyéni
2026.07.21. 20:25

Lovak és agarak ünnepe – fókuszban a Magyar Derby

Képes Sport
2026.07.17. 11:26

Neptune Des Clos nyerte meg a 104. Magyar Derbyt

Egyéb egyéni
2026.07.05. 18:31

A díjugrató Szuhai Péter remekelt Németországban

Egyéb egyéni
2026.06.01. 21:28

Népsport: Platthy József szőrén is megülte a lovat

Népsport
2025.12.17. 09:17

Lódobogás a Bükkben – ilyen volt a 18. Nemzeti Vágta

Képes Sport
2025.10.13. 17:22