Cselgáncs-vb: Mészáros Anett elődöntős, búcsúztak a férfiak

MTI MTIMTI MTI
2010.09.10. 08:36
Címkék
A 70 kg-os Mészáros Anett bejutott az elődöntőbe, a második napon szintén érdekelt ifj. Nagysolymosi Sándor (81 kg), Csoknyai László (81), Ledényi Levente (90) és Madarász Tamás (90) viszont hamar búcsúzott Tokióban az olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokságon.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint az idén Európa-bajnok Mészáros első mérkőzésén jukóval verte a brit Megan Fletchert, majd ugyanígy jutott túl a kínai Csen Fejen (Chen Fei). Az elődöntőbe kerülésért a Honvéd 23 éves versenyzője a kétszeres Eb-második spanyol Cecilia Blancóval csapott össze, akit a magyar küldöttség tájékoztatása szerint ugyancsak legyőzött. A négy között az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Edith Bosch vár rá, a holland sztár 3–2-re vezet kettejük eddigi párharcában.

Az éremcsaták magyar idő szerint 10:30 órakor kezdődnek.

Ami a pénteki nap többi magyarját illeti, ifj. Nagysolymosi Sándor és Csoknyai László rögtön az első körben, míg Ledényi Levente és Madarász Tamás egy győzelemmel esett ki, s zárt egyaránt helyezetlenül.

Az éremcsaták magyar idő szerint 10:30 órakor kezdődnek.

Ami a pénteki nap többi magyarját illeti, ifj. Nagysolymosi Sándor és Csoknyai László rögtön az első körben, míg Ledényi Levente és Madarász Tamás egy győzelemmel esett ki, s zárt egyaránt helyezetlenül.

Legfrissebb hírek

Tíz emberrel is nyert a KTE; a DVTK húzta be a borsodi rangadót; hármat kapott a Vidi – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 perce

A DVSC 19 gólos sikerrel igazolta a papírformát a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
19 perce

Az edzőváltáson áteső MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
24 perce

Élvonalbeli újonc játékvezető debütál a Kisvárda–Puskás Akadémia bajnokin

Labdarúgó NB I
24 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
24 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
49 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
53 perce

Már tíz góllal vezet a Lippe ellen a Győri ETO

Kézilabda
1 órája