Küzdősportok világjátéka: Aján gratulált a magyar sikerekhez

2010.09.09. 13:46
Címkék
A magyar csapat szép sikerekkel zárta az 1. küzdősportok világjátékát Pekingben. A Nemzeti Sportszövetség csütörtöki sajtótájékoztatóján dr. Aján Tamás, a Nemzetközi Sportszövetségek Szervezete (SportAccord) alelnöke és az NSSZ vezetői is méltatták a mieink szereplését.

A budapesti rendezvényen dr. Mészáros János, az NSSZ alelnöke és a Magyar Karateszövetség elnöke kiemelte, hogy Pekingbe kijutni is nagy tett volt, a mieink eredményei pedig magukért beszélnek. Dr. Leyrer Richárd, a Magyar Kick-boksz Szövetség elnöke, egyben a Nemzeti Sportszövetség alelnöke szerint fantasztikus világversenyt rendeztek a kínaiak, és külön örül annak, hogy mind a hét kick-bokszos éremmel tért haza.

Dr. Aján Tamás, a SportAccord alelnöke rámutatott arra, hogy igény van a sportágak jellege szerinti közös világversenyekre. Az olimpián kívüli sportágak világjátékával kapcsolatban Aján elmondta: Budapestnek jó esélye van arra, hogy 2017-ben megrendezze a játékokat.

Pekingben kick-bokszosaink ezúttal is kitettek magukért, hiszen egy aranyat, három ezüstöt és három bronzérmet szereztek. Jároszkievicz Krisztián (semi contact) lett aranyérmes; a 84 kilogrammos versenyző sikere történelminek nevezhető, hiszen ez az első magyar aranyérem a küzdősportok világjátékán. Gömbös Gábor, Mórádi Zsolt és Görbics Gábor ezüstérmes, Veres Richárd, Imre Tamás és Szendrei Barbara pedig bronzérmes lett.

Sajnos S. Kovács Ádámot kézsérülése megakadályozta abban, hogy érmet szerezzen, a tajvani világjátékok-győztes karatésunk egy döntetlennel és egy vereséggel zárta a pekingi viadalt.

Szumósaink közül Makai Erika 5. lett nehézsúlyban, az open kategóriában pedig hamar búcsúzott, akárcsak Kálló Gyöngyi.

Grapplingben és pankrációban értékes helyezéseket gyűjtöttek be a magyar indulók: Bányai Evelin (grappling, 60 kg) és Hollósi Csaba (pankráció, 70 kg) 5. lett, a 80 kilogrammosok mezőnyében Máthé András pankrációban 7., grapplingban pedig a 8. helyen zárt.

A kendósoknál egy magyar versenyző indult: az ötdanos mezőnyben Dubi Sándor egy győztes meccs után búcsúzott.

AZ 1. KÜZDŐSPORTOK VILÁGJÁTÉKÁN RÉSZT VETT SPORTÁGAK 

aikido (IAF), birkózás (FILA), cselgáncs (IJF), dzsiu-dzsicu (JJIF), karate (WKF), kendo (FIK), kick-boksz (WAKO), muaj thai (IFMA), ökölvívás (AIBA), szambó (FIAS), szumó (IFS), tekvondo (WTF), wushu (IWUF).

Legfrissebb hírek

Európai kézilabdaligák: Ogonovszky Eszter csapata döntős a spanyol élvonalban

Kézilabda
36 perce

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
50 perce

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
1 órája

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
1 órája

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
1 órája

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
1 órája

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik