Triatlon: megkéseltek egy ecuadori versenyzőt, aki belehalt sérüléseibe

MTI MTIMTI MTI
2010.09.12. 21:13
Címkék
Belehalt sérüléseibe az a férfi, akit vasárnapra virradó éjjel a fővárosban többször megszúrtak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hivatalos honlapján.

Az MTI úgy tudja, az áldozat egy ecuadori állampolgár, aki a Budapesten megrendezett triatlon világbajnoki sorozat döntőjének résztvevője volt.

A rendőrség közleménye szerint szeptember 12-én 2 óra 10 perc körül érkezett bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, amely szerint Budapesten, a VI. kerület, Nagymező utcában a járdán egy vérző férfi fekszik. A helyszínre érkező rendőrök, valamint a mentőszolgálat munkatársai megállapították, hogy a sérültet többször megszúrták, állapota életveszélyes volt. Az áldozat - aki a nyomozás eddigi adatai szerint egy 38 éves férfi - a kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe.

A BRFK bűnügyi főosztály életvédelmi osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen személy ellen indított nyomozást.

Legfrissebb hírek

Az edzőváltáson átesett MTK kétgólos hátrányból mentett pontot a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
6 perce

NB I: Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia FC

Labdarúgó NB I
6 perce

Megérkezett az eső; Leclerc, Hamilton, Russell és Verstappen is rajtbüntetést kapott – Sao Pauló-i Nagydíj, időmérő

F1
6 perce

Ödegaard lesipuskás góljával nyert az Arsenal, nem bírt a Fulhammel a Newcastle

Angol labdarúgás
31 perce

MotoGP: Márquez nyerte a katari sprintfutamot, vasárnap világbajnok lehet

Egyéb autó-motor
35 perce

Hét góllal vezet Németországban a szünetben a Győri ETO

Kézilabda
47 perce

Serie A: a 18 éves Prettenhoffer nélkül győzött a Cagliari a Frosinone ellen

Olasz labdarúgás
56 perce

Az FTC 12 góllal győzött Szolnokon a vízilabda NB I-ben

Vízilabda
56 perce