Utánpótlás: 30 sportág és Balogh Gábor az első egri Sportágbörzén

2010.09.19. 14:40
Címkék
Az egri, Európai Mobilitási Hét időszakában, több tucat rendezvény mellett, az Egri Városi Sportiskola (EVSI) és a Star Fitness Egyesület szervezésében rendezték meg az első egri Sportágbörzét. A mintegy 30 sportág bemutatóját többek közt Habis László polgármester és Balogh Gábor világbajnok öttusázó szavai előzték meg.

A szervezők nevében az Egri Városi Sportiskola igazgatója, Kovács Géza elmondta, mivel a Nagy Sportágválasztó védett elnevezés, ezért keresztelték eseményüket Sportágbörzére; jövőre akár csatlakozhat Eger is az országos programhoz.

A rendezvény megnyitóján, a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban Habis László polgármester, fővédnök, mint mondta, szeretné, hogy Egerben egészséges gyermekek nőjenek fel, e téren a város elérje az európai átlagot, ehhez kínál jó lehetőséget a sportágbörze. Balogh Gábor világbajnok öttusázó, miniszterelnöki tanácsadó az Egerben működő városi és közoktatási típusú sportiskolát méltatta.

A gyermekeknek, szülőknek szóló programban mintegy 30 sportág mutatkozhatott be. Jelen voltak többek közt az EVSI szakosztályai, amelyekben október 31-ig tagdíj fizetése nélkül sportolhatnak az új jelentkezők.

Az olimpikonok, világ- és Európa-bajnoki érmesek, helyezettek közül jelen volt Sike András, olimpiai bajnok birkózó, Hajtós Bertalan olimpiai ezüstérmes judós, Virág Lajos olimpikon, világbajnoki ezüstérmes birkózó, Herczeg Lilla karate világbajnok, Szuromi József Európa-bajnok birkózó; Nagy János, olimpikon, Eb-második birkózó, a „Hogyan válasszak sportágat?″ című könyv szerzője. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Sport Államtitkárságát Farkas Tibor főtanácsos képviselte, valamint részt vett az eseményen többek közt a Magyar Kézilabda-szövetség szakmai igazgatója, Juhász István is.

Legfrissebb hírek

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
9 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
10 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
28 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
2 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája