Birkózás: nagy riválisa is tiszteleg Polyák Imre előtt a temetésen

2010.11.16. 15:33
A Grúz Birkózószövetség bejelentette, hogy Roman Rurua, a szovjetek egykori olimpiai bajnok és ezüstérmes klasszisa Budapestre utazik, tisztelegni nagy ellenfele, az elhunyt Polyák Imre előtt. Rurua részt vesz a Nemzet Sportolójának temetésén.

Az 1964-es olimpián Polyák Imre a Rurua ellen kiharcolt döntetlennel biztosította be az olimpiai bajnoki címét – három ezüst után. A grúz sportoló négy évvel később, Mexikóvárosban „aranyra cserélte" az érmét.

„Párhuzamosan, győzelmekkel haladtunk előre Imrével, fej fej mellett. Én produkáltam magam, dobáltam az ellenfeleket, látványos dolgokra törekedtem, ő pedig mintha minden mozdulatával takarékoskodott volna, és kicsit szürkén darálta le az éppen soron következőt. A döntő után már tudtam, hogy neki volt igaza. Mexikóban aztán már én is úgy birkóztam végig az olimpiát, ahogy ő. Amikor kihirdették a döntetlent, az első gondolatom az volt, hogy ennek a súlycsoportnak Imre a legnagyobb alakja, jogos, hogy ő az olimpiai bajnok" – idézte a Magyar Birkózószövetség honlapja Ruruát, aki 2002-ben Polyák vendége volt Budapesten.

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12