Csepel: megvont önkormányzati támogatás, a polgármester az ügyészséghez fordul

2010.11.30. 13:41
Címkék
Németh Szilárd, Csepel polgármestere keddi sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a főváros XXI. kerületének önkormányzata megvonta támogatását a Csepel SC Alapítványtól – ez legutóbb 42 millió forintos tétel volt a kerületi büdzsében –, valamint az alapítvány tulajdonát képező ingatlanokra terhelt nyolcmillió eurós jelzálogi kölcsön kapcsán az ügyészséghez fordul.

A kerületi polgármester a csepeli sportéletről Orbán Viktor miniszterelnökkel is egyeztetett a kérdésben, aki személyes és állami garanciát vállalt a segítségre abban az esetben, ha Csepel rendezni tudja a sportingatlanok jelenleg igencsak visszás helyzetét.

Németh Szilárd ennek érdekében szeretné önkormányzati vagy állami tulajdonba venni a Csepel SC Alapítvány sporttelepeit. A Béke téri sport-, a Hollandi úti vízi, valamint az evezőstelepet. Az önkormányzatnak 2004-ben lett volna lehetősége az ingatlanok megvételére, ám erre nem került sor, így az az alapítványon keresztül 2005-ben egy offshore hátterű cég, a Cs-Sziget Investment Kft. tulajdonába került, amelyet első-, majd másodfokon sem jegyeztek be, de aztán mégis sikerült működőképessé tenni.

Az offshore cég mögött egy ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó cég áll, az azóta napvilágra kerülő adatok alapján az értékes területen lévő sporttelepek üzleti jellegű fel- és kihasználásának szándéka már nemcsak gyanítható, hanem igazolható. Mindez azonban végül nem valósulhatott meg. Jelenleg három évre szóló változtatási tilalom van érvényben: kizárólag szabadidős, para-, utánpótlás- és versenysport érdekeit szolgáló fejlesztéseket lehet elvégezni rajtuk.

A polgármester a kerület lehetőségeit és adottságait figyelembe véve megvalósítandó sportkoncepciójában az iskolai, az utánpótlás-, a szabadidős és a parasportok támogatását emelte ki. Mint elmondta: az önkormányzati hátterű versenysportok támogatásának jelenleg nincs realitása.

Legfrissebb hírek

Prágában játszik az Arsenal; Orbán kezdő a Man. City ellen – élő BL-eredménykövető

Bajnokok Ligája
19 perce

BL-alapszakasz: Leipzig–Manchester City

Bajnokok Ligája
22 perce

Piros Zsombor hétfőtől a legjobb száz között a világranglistán

Tenisz
31 perce

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
33 perce

Győztes gól a 92. percben: Valverde bombájával a Real Madrid nagy csatát nyert meg Athénban

Bajnokok Ligája
35 perce

Képek: Fűre lépni tilos! – így ismerkedtek a ferencvárosi labdarúgók a San Siróval

Európa-liga
48 perce

Hazai pályán kikapott a Falco az AEK-tól a kosár BL-ben

Kosárlabda
1 órája

Európa-bajnokok egymás között – ilyen volt a rövid pályás úszó ob első napja

Úszás
1 órája