Vívó-vb: Nagy Orsolya a 16 közé jutott női kardban

MTI MTIMTI MTI
2010.11.06. 11:02
Címkék
Nagy Orsolya bejutott a legjobb 16 közé a párizsi vívó-világbajnokság harmadik, szombati versenynapján, amelyen a női kardozók mellett még a fegyvernem férfi képviselői küzdenek az érmekért a 64-es táblán.

A tavaly vb-harmadik Nagy az első körben öt tussal verte a román Bianca Pascut, majd a 16 közé kerülésért nagy csatában 15:14-re győzött a brit Joanna Hutchison ellen, aki előzőleg meglepetésre búcsúztatta a francia Léonore Perrus-t. Utóbbi asszót jól kezdte a magyar vívó, 4:1-re ellépett, azután viszont feléledt ellenfele és sorozatban hét tust adott. 4:8 után előbb 10:10-re alakult az állás, majd Nagy vezetett 12:10-re, aztán 14:14-nél megint ő volt koncentráltabb.


A három további magyar indulónak nem sikerült továbblépnie az első körből, Pető Réka már negyed kilenckor letörten sétálgatott a Grand Palais bejárata előtt, miután négytusos vereséget szenvedett a fehérorosz Volha Kisialiovától, aztán Várhelyi Anna hárommal maradt alul az amerikai Dagmara Wozniakkal szemben, végül Benkó Réka is kikapott, mégpedig ugyanígy az amerikai színekben szereplő Ibtihaj Muhammadtól.

 

VÍVÓ-VB, PÁRIZS, NŐI KARD
A 64 között:
Nagy Orsolya–Bianca Pascu (román) 15:11
Dagmara Wozniak (amerikai)–Várhelyi Anna 15:12
Ibtihaj Muhammad (amerikai)–Benkó Réka 15:12
Volha Kisialiova (fehérorosz)–Pető Réka 15:11
A 32 között:
Nagy O.–Joanna Hutchison (brit) 15:14

 

Legfrissebb hírek

Bartucz László: Boldog vagyok, ennél már csak az lett volna jobba, ha a családom is velem ünnepel

Kézilabda
3 perce

Nem a mieink napja volt a csütörtök a férfi vízilabda Ek-ban: kétszer 16–12 – egyszer sem ide

Vízilabda
5 perce

„Nem láttam semmit, már csak azt, hogy Lenny ünnepel” – Zachariassen a Milan elleni első gólról

Európa-liga
45 perce

Bánki József: Ez a győzelem nagyon jót tesz a magyar futball renoméjának, sőt egész Magyarországnak

Európa-liga
51 perce

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Londonban játszott döntetlent a Hoffenheim

Európa-liga
1 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
1 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
1 órája

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
1 órája