Nemzetközösségi Játékok: milliókkal tartoznak az indiai szervezők

MTI MTIMTI MTI
2010.12.07. 14:14
Címkék
Több millió dollárral tartoznak az október 14-én befejeződött Nemzetközösségi Játékok indiai szervezői.

A nyitó- és záróünnepség felszerelése ráadásul még mindig Újdelhiben van, és a hatóságok nem járulnak hozzá az elszállításukhoz.

„A szervezők és a kormányképviselők olyan gyalázatosan viselkednek, hogy minden nemzetközi cég alaposan gondolja meg, mielőtt üzletet köt velük" – mondta Ric Birch. Az 1984 óta több olimpiai ceremónia kivitelezésében közreműködött ausztrál üzletember hozzátette: több helyen is panaszt emelt, de egyetlen hivatal sem méltatta válaszra.

A Nemzetközösségi Játékok hírnevét az idén a számos doppingeset és a kevés néző mellett az is rontotta, hogy a résztvevők közül többen fertőzött vízre, rovarinvázióra, hibás berendezésekre és higiéniai hiányosságokra panaszkodtak.

Legfrissebb hírek

BL-alapszakasz: Fenerbahce–Liverpool 0–0

Bajnokok Ligája
1 perce

Újraosztott Aranylabda, 7. rész: bármit is veszített el vagy nyert meg, harmadik volt Antoine Griezmann

Képes Sport
1 perce

BL-alapszakasz: AEK Athén–Real Madrid

Bajnokok Ligája
3 perce

Tenisz: nem jutottak nyolc közé a magyar fiúk a junior Davis-kupában

Utánpótlássport
20 perce

Kovács Patrik a Vasasnak is bizonyítaná, érdemes számolni vele

Labdarúgó NB II
37 perce

Szoboszlai a Liverpool kezdőjében; Varga és Vitális is csere a Real Madrid ellen – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
1 órája

ATP-világbajnokság: Fils tíz év után az első francia a mezőnyben

Tenisz
1 órája

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
1 órája