Vívás: Magyarország rendezheti meg a 2013-as vívó-világbajnokságot

MTI MTIMTI MTI
2010.12.04. 18:00
Címkék
A Nemzetközi Vívószövetség (FIE) szombaton úgy döntött, hogy Magyarország rendezheti meg a 2013-as világbajnokságot.

A magyar kandidálás 95 százalékos támogatottsággal, ellenszavazat nélkül győzött a moszkvai voksoláson.

„Már a kétezer-tizenegyes eseményre benyújtott pályázatunk is jól sikerült, akkor alig maradtunk el a győztes olaszoktól, így az FIE részéről is egyértelmű volt, hogy a két évvel későbbi vébé megrendezéséért jó eséllyel szállunk harcba – nyilatkozta az MTI-nek Füleky András, a magyar szövetség ügyvezető igazgatója a helyszínről. – Az FIE, amelynek Magyarország egyik alapító tagja, jövőre lesz százéves, és éppen ezért a nemzetközi szövetségnél is azt akarták, hogy az egyik alapító tag rendezzen vb-t kétezer-tizenháromban.”

Legfrissebb hírek

Hazai pályán kikapott a Falco az AEK-tól a kosár BL-ben

Kosárlabda
1 perce

Döntetlenre áll a szünetben a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
24 perce

Európa-bajnokok egymás között – ilyen volt a rövid pályás úszó ob első napja

Úszás
26 perce

Parádés Bellingham-góllal egyenlített a Real Madrid az AEK ellen – percről percre

Bajnokok Ligája
32 perce

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
45 perce

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
52 perce

Magabiztos szegedi győzelem a BVSC ellen

Labdarúgó NB II
56 perce

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
1 órája