Újpest: önkormányzati mentőövet kapott a lila-fehér klub

MTI MTIMTI MTI
2011.02.24. 16:27
Címkék
Újpest polgármestere, Wintermantel Zsolt és Őze István, az UTE klubigazgatója négy évre szóló megállapodást írt alá, ezzel az önkormányzat megerősítette azt a szándékát, hogy az egyesület utánpótlás-nevelését folyamatosan finanszírozza.

Wintermantel elmondta: a kerület a nehéz gazdasági helyzet ellenére, erejéhez mérten támogatja az Újpesti TE-t, s ezzel megteremti a lehetőséget, hogy az egyesület működőképes maradjon az elkövetkezendőkben is.

A polgármester kiemelte, az önkormányzati segítség mellett számít Újpest vállalataira, vállalkozóira és természetesen a kerület polgáraira is, akik adójuk egy százalékának felajánlásával szintén segíthetnek az immáron 126 esztendős egyesületnek.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
13 perce

Vízilabda: „Jó a fiúkkal együtt dolgozni” – nagy örömet szereztek egri tanítványai Tóth Kálmánnak a Szolnok legyőzésével

Vízilabda
35 perce

Vitális Milán: Olyanokkal játszhatok együtt, akiket eddig a tévében néztem

Légiósok
38 perce

Szétlövés után verte a Boston Bruins a Golden Knightsot – videók

Amerikai sportok
50 perce

Továbbra is a fergusoni örökség súlyát nyögi a Manchester United

Bajnokok Ligája
1 órája

A címvédő Seattle otthonában győzött, tovább robog a Bears – videó

Amerikai sportok
1 órája

Szappanos Péter talán az év védését mutatta be – így lett a forduló legjobbja az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
2 órája