Súlyemelés: Takács Erika másfél évtized után újra versenyez

2011.03.31. 12:01
Címkék
A magyar női súlyemelés úttörőinek számító Takács nővérek ismét színre lépnek: a vb- és Eb-érmek tömkelegével rendelkező Mária és Erika egyformán a 2011-es korcsoportos országos bajnokságon próbál szerencsét szombaton, a BKV Előre csarnokában.

Takács Mária, a REAC Sportiskola jelenleg is aktív emelője, aki a 45-49 év közötti női mesterek (Masters) kategóriájában indul, gyakorlatilag évtizedek óta folyamatosan versenyez, s mint azt az edző-édesapa, Takács István az MTI-nek csütörtökön elmondta: idősebbik lánya a hétvégi ob-n világcsúcsdöntésre készül. Ez több ízben sikerült már a nemzetközi szövetség, az IWF által 2005-ben a nők között minden idők legeredményesebbjének választott súlyemelőnek.

A 11 órakor rajtoló viadal további érdekessége, hogy a 39-44 esztendősek korcsoportjában rajthoz áll a húg, a kecskeméti színekben szereplő Takács Erika, a sportág első és máig egyetlen olyan magyar női súlyemelője is, aki összetettben tudott világbajnoki címet szerezni. Esetében az a különleges, hogy másfél évtizednyi szünet után indul ismét versenyen.

Legfrissebb hírek

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
11 perce

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
1 órája

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
1 órája

Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Csupasport
1 órája

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
2 órája

Sziklákon a Karavankák királyához – ausztriai túrariport

Képes Sport
2 órája

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
2 órája

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
3 órája