Ujjé, a ligetben a nagyszerű!

2011.03.29. 12:39
null
A 26. budapesti T-Home Vivicittát április 10-én rendezik meg
Címkék
Április 10-én rendezik meg a 26. budapesti T-Home Vivicittát. A szervezők a korábbi évekhez hasonlóan most is családokat, baráti társaságokat, iskolákat és munkahelyi közösségeket várnak, hogy jó hangulatban, sportolással töltsék a napot. (x)

A tavaszi sporteseményre az amatőr és a gyakorlottabb futók egyaránt nevezhetnek, sőt a szervezők a gyerekekre is gondoltak. A Vivicittá futónap kínálatában idén először a félmaratoni táv is megjelenik (21 km), amely mellett a „klasszikus” 12, a 6,5, és a 3,5 kilométeres távok is választhatók. Aki gyalogolva, akár kisgyerekkel szeretné átélni a közös mozgás örömét, annak a 2,8 kilométeres séta javasolt. A rajtok – és az eseményt kísérő programok – a Városligetben lesznek.

Vivicittá vidéken

Aki pedig már korábban át szeretné élni a valódi tömegsport felemelő élményét, az április 2-án Szegeden, április 3-án pedig Kaposváron is vehet részt a helyi Városvédő Futásokon. Az események fényét hazai hírességek is növelik, a szegedi futókhoz többek között Ördög Nóra, a kaposvári csapathoz pedig Katus Attila csatlakozik, akik az elmúlt hetekben a Nagy Futópárbaj keretében ösztönöztek minél több embert futásra (bővebb információ: www.futoparbaj.hu).

A jubileumi versenyen Cseh László volt a starter
A jubileumi versenyen Cseh László volt a starter

A Vivicittá futóverseny története

A Vivicittá futóverseny 1984-ben olasz kezdeményezésre indult: a szervezők a gyönyörű, de zsúfolt történelmi városok lakóit szerették volna ráébreszteni lakóhelyük értékeire. Innen a verseny neve: „Vivicittá - Éljen a város! Szeresd a várost!” A mozgalomhoz hamarosan olyan metropoliszok is csatlakoztak, mint New York, Lisszabon, Brüsszel, Barcelona vagy Budapest. Magyarországon 1986-től rendezik meg a tavaszi futószezon nyitányaként a szabadidős futóversenyt, amelynek útvonala a résztvevő városok legszebb részein halad át. Az esemény főtámogatója a T-Home.

Legfrissebb hírek

Hárman pályáznak a 2029-es női kosárlabda Eb megrendezésére

Kosárlabda
4 perce

Az olasz miniszterelnök és sztársportolók is üzentek Antonellinek

F1
33 perce

Heti légiósprogram: zárul az MLS alapszakasza

Légiósok
1 órája

„Taktikailag verhetetlenek voltunk" – a 80 éves Csank Jánost köszöntötték a váci bajnokcsapat tagjai

Labdarúgó NB I
1 órája

Hamilton erősen bírálta Leclerc-t; Vasseur frusztrált az elbukott kettős győzelem miatt

F1
2 órája

„A győzelem a felkészültség tudománya” – hogyan lett élcsapat a Brightonból?

Angol labdarúgás
2 órája

Fenntartotta a motivációt, ezüstérmet szerzett a Vadlánon

Csupasport
2 órája

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
3 órája