Veres Győző hamvai a Szent István Bazilikában nyugszanak

MTI MTIMTI MTI
2011.06.24. 18:56
null
A péntek délutáni végtisztességen több tucatnyian rótták le kegyeletüket a bazilika főoltáránál (Fotó: Czerkl Gábor)
Címkék
Végakaratának megfelelően immár Magyarországon, a Szent István Bazilikában nyugszanak Veres Győzőnek, a súlyemelés első magyar világbajnokának hamvai.

A kétszeres olimpiai bronzérmes, összetettben kétszeres vb-győztes sportembert február elsején hosszas betegség után, 74 éves korában, Melbourne-ben érte a halál. Kívánsága az volt, hogy Magyarországon temessék el, hamvait a családja hozza haza.

A péntek délutáni végtisztességen több tucatnyian – köztük Földi Imre, a sportág első magyar olimpiai bajnoka, a Nemzet Sportolója – rótták le kegyeletüket a bazilika főoltáránál a néhai sportember emléke előtt, majd a Magyar Olimpiai Bizottság nevében Molnár Zoltán főtitkár, az egykori versenyzőtársak képviseletében pedig Hanzlik János mondott búcsúbeszédet.

A Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Súlyemelő Szövetség és a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség közös halottjának földi maradványait a keresztényi gyászszertartás szerint helyezték el a bazilika altemplomának urnatemetőjében. Azon a helyen, ahol többek között Puskás Ferenc és Varga Zoltán labdarúgó, s Polyák Imre birkózó olimpiai bajnok síremléke is van.

Veres Győző 1936. június 13-án született Berekböszörményben. Debrecenben kezdett komolyabban foglalkozni a súlyemeléssel, amelynek első olimpiai érmét 1960-ban, Rómában ő szerezte Magyarországnak. 1962-ben és 1963-ban összetettben világbajnok lett, majd 1964-ben, Tokióban ismét az olimpiai dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Az 1968-as, mexikóvárosi ötkarikás játékokon negyedik volt összetettben, 1970-től pedig már csak az edzőségre koncentrált: a válogatott mellett és klubjában, a Tatabányában dolgozott. 1973-ban elfogadott egy Törökországból érkezett ajánlatot, s többé nem is tért vissza Magyarországra. 1974 végén Ausztráliában telepedett le, ahol egy autókereskedésben dolgozott nyolc évvel ezelőtti nyugdíjazásáig.

Legfrissebb hírek

Menzies 170-es kiszállóval ejtette ki Humphriest a World Matchplayről

Egyéb egyéni
4 órája

Joan Carrillo értékelte a spanyol vb-győzelmet; az ETO FC a Kl-ben folytatja az európai kupaszereplését

E-újság
5 órája

Fieszta, tánc és viccelődések – csaknem kétmillióan ünnepelték a vb-győztes spanyolokat Madridban

Foci vb 2026
5 órája

A hét elgyötört törpe – S. Tóth János jegyzete

Foci vb 2026
5 órája

Fekete, fehér, igen, nem – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
5 órája

Keddi sportműsor: az ETO FC a Konferencialiga selejtezőjében játszik

Minden más foci
5 órája

Bekerült az ETO Kl-meccskeretébe a még be sem jelentett új csatár

Európa-konferencialiga
5 órája

Románia: pont és gól nélkül kezdték az idényt a székelyföldi csapatok

Minden más foci
5 órája