Evezés: két magyar egység a legjobb 12 között Luzernben

MTI MTIMTI MTI
2011.07.08. 19:19
Címkék
A pénteki versenynapon a hét magyar egység közül kettőnek sikerült bejutnia a középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé az evezősök idei utolsó Világkupa-viadalán, Luzernben.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a kormányos nélküli kettesek között versenyző Simon Béla, Juhász Adrián duó megnyerte előfutamát, majd az úgynevezett negyeddöntőben másodikként ért célba, így szombaton az A döntőbe kerülésért szállhat vízre. Könnyűsúlyú egypárban Markgruber Balázs egy negyedik hellyel nyitott, a reményfutamban pedig Simonékhoz hasonlóan második lett, így ő is kiharcolta a középdöntős folytatás jogát.

A két normálsúlyú kétpár – Elekes Szilveszter és Hermann Róbert, illetve Szabó Katalin és Gyimes Krisztina – a második versenynapon a C döntőben (a 13-18. helyért), míg a Varga Tamás, Galambos Péter és a Hajdú Zsuzsanna, Alliquander Anna duó (mindkettő könnyűsúlyú kétpár), valamint Csepregi Gábor (könnyűsúlyú egypár) a D fináléban (a 19-24. helyért) folytathatja.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: a Szeged svéd kapusa a következő idényt a Benficában tölti – hivatalos

Kézilabda
1 perce

Szendrei Ákos nehéz öröksége: Bárány Donátot kell pótolnia

Európa-konferencialiga
10 perce

A Minnesota United elköszönt James Rodrígueztől

Minden más foci
19 perce

Újpesten továbbra is építenek a saját nevelésű fiatalokra

Jégkorong
33 perce

Konferencialiga: Pakson telt ház várható a Panathinaikosz ellen

Európa-konferencialiga
33 perce

Manner Balázs: Megfontoltabb, letisztultabb lett a játékom

Labdarúgó NB I
34 perce

NB II: a rutinos Polgár Kristóf Tiszakécskén folytatja

Labdarúgó NB II
46 perce

Vívó vb: férfi tőrben három, női párbajtőrben két magyar a főtáblán

Egyéb egyéni
1 órája