Öttusa Eb: Tóth Adrienn nyerte a vívást, élen a magyar csapat is

MTI MTIMTI MTI
2011.07.31. 14:03
Címkék
Huszonnyolc győzelemmel és mindössze hét vereséggel Tóth Adrienn nyerte a vívást az angliai öttusa Európa-bajnokság vasárnapi női versenyében, amelyben a magyar csapat is az élen áll az első szám után.

Tóth végig koncentráltan és eredményesen vívott, alig-alig tudták megszúrni őt, ennek eredménye volt a parádés, 1072 pontot érő kezdés.

További két versenyző került ezer pont fölé, az olimpiai bajnok német Lena Schöneborn 1048-cal (27 győzelem/8 vereség), a címvédő és világbajnok francia Amélie Cazé pedig 1024-gyel (26/9) hangolt az úszásra.

A tavaly junior-világbajnok Kovács Sarolta 784 pontot hozott össze (16/19), s ugyanígy végzett az egyéni induló Cseh Krisztina is, míg a harmadik csapattag, Gyenesei Leila 760 ponttal (15/20) zárta a vívást. Előbbi kettő 18., utóbbi 23. az úszás előtt.

A csapatversenyben eredetileg 11 válogatott indult, ezek közül hat került be teljes létszámmal a döntőbe. A magyarokhoz (2616) hasonlóan az azonos pontszámmal második helyezett németeknél és franciáknál (2424) is akadt egy-egy kimagasló teljesítmény, és ehhez társult két gyengébb produkció. Ezzel együtt jelentős a Tóth, Kovács, Gyenesei trió előnye.

Legfrissebb hírek

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
50 perce

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
2 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
2 órája

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
2 órája

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
2 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
2 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
2 órája