Vitorlázás: 339 hajó ért célba időben az 590-ből a Kékszalagon

MTI MTIMTI MTI
2011.07.16. 10:40
Címkék
A 43. Kékszalag Balaton-kerülő vitorlásversenyen az 590 induló hajóból az érvényes 48 órán belül, azaz szombaton reggel 9 óráig 339 egység ért célba.

A viadal honlapja szerint utolsóként hajnali 5:13 órakor a Kepu nevű Rebell szelte át a célvonalat. Csütörtökről péntekre virradó éjjel számos hajónak fel kellett adnia a versenyt, mert a Balatonon átvonuló vihar következtében több vitorlás elsüllyedt vagy megsérült. Emberi sérülés nem történt.

Európa legrégebbi és leghosszabb távú tókerülő versenyén elsőként ismét Litkey Farkas ért célba, a Budapest Bank Lisa nevű hajóval 21 óra és 23 perc alatt teljesítette a mintegy 145 km-es távot. Ezzel Litkey és csapata 10. alkalommal győzött a Kékszalagon. Másodikként ért célba Rauschenberger Miklós a Vodafone-Budacash (Principessa) nevű hajójával (21 óra 49 perc), harmadikként futott be Király Zsolt a Sponsor Wanteddel (22 ó 27 p).

A kiírás szerint idén – páratlan évben – a hagyományos építésű hajók vehettek részt a viadalon, amelyen légvonalban 145 km-es távot teljesítettek a résztvevők. A versenyzők Balatonfüredről először Balatonkenesére, onnan Siófokra, majd a tihanyi szoroson át Keszthelyre vitorláztak, a befutó pedig ismét Balatonfüred előtt volt.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: nemzetközi kupaselejtezőt játszik az FTC, a DVSC és a Paks is

Minden más foci
33 perce

Diósgyőri számlák – Simon Zoltán publicisztikája

Labdarúgó NB II
34 perce

Maradona és Messi – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
34 perce

Ki a jobb? Maradona vagy Messi?; Marco Rossi: Spanyolország megérdemelte…

E-újság
35 perce

Egy helyen változott a Ferencváros Twente elleni El-selejtezős kerete

Európa-liga
52 perce

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
1 órája

Bondár nehezen jutott be a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: Kaposvárról igazolt légióst a bajnok Falco – hivatalos

Kosárlabda
2 órája