Evezős-vb: lemaradt a kvótáról a Varga, Galambos egység

MTI MTIMTI MTI
2011.08.31. 12:53
Címkék
A Varga Tamás, Galambos Péter könnyűsúlyú kétpárevezős egység csak negyedik lett szerdai negyeddöntős futamában, így nem jutott be a legjobb 12 közé a szlovéniai Bledben zajló, olimpiai kvalifikációs evezős-világbajnokságon, s ezzel elvesztette az esélyét a kvótaszerzésre. A könnyűsúlyú négypár ugyanakkor döntős. Vargáéknak legalább az első 11 között kellett volna zárniuk a londoni indulási jog kiharcolásához, de mostani szereplésük nyomán a folytatásban csak az alsóházi középdöntőben, azaz a 13-24. helyért harcolhatnak.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a könnyűsúlyú négypárok között érdekelt Pozsár Bence, Matyasovszki Dániel, Markgrúber Balázs és Kitka Gergely alkotta kvartett negyedik lett reményfutamában, így vasárnap vízre szállhat a fináléban. Ez a szám nem szerepel az ötkarikás játékok műsorán.

Szerdán még egy magyar hajó versenyez, az Elekes Szilveszter, Hermann Róbert kétpárevezős az alsóházi középdöntőben evez majd délután.

A magyaroknak már csak egy számban maradt esélyük a kvótaszerzésre a vb-n, a Simon Béla, Juhász Adrián kormányos nélküli kettes pénteken száll vízre a legjobb 12 között, s már csupán egy riválisát kell megelőznie a londoni repülőjegy biztosításához.

A jövő évi olimpiai helyek legnagyobb része ezen a regattán kel el, a fennmaradó kvóták sorsáról regionális viadalok, majd legvégül a jövő májusi, luzerni kvalifikációs verseny dönt. A vb-n nem személyek, hanem egységek szereznek indulási jogot, a további viadalokon azonban már személyre szólóak lesznek a kvóták.

Legfrissebb hírek

A PSG-ből szerződtetett középpályást az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
19 perce

Akpe Victory: Hittel, szívvel és kemény munkával jutok előre

Labdarúgó NB I
22 perce

Keddig kell dönteniük a részévételről azoknak, akik neveztek a Balaton-átúszásra

Csupasport
35 perce

Ivica Skelin: A legfontosabb a gyorsaság és a szervezettség

Kosárlabda
56 perce

Norris letaszította az élről a Ferrarit a hungaroringi időmérő előtt

F1
58 perce

Ifjúsági és U23-as kajak-kenu Eb: három arany és egy bronz Szegeden

Kajak-kenu
1 órája

Vívó-vb: Dósa Dániel bronzérmes Hongkongban

Egyéb egyéni
1 órája

Szörf: Körtvélyesi Antal megvédte címét az utánpótlás Eb-n

Utánpótlássport
1 órája